Borsod-Abaúj-Zemplén és Békés megyében egyre többen látják be, hogy lakásbiztosítás nélkül, önerőből reménytelen a helyreállítás. Van olyan biztosító, amely az elmúlt három hétben 30% százalékkal több a lakásbiztosítási szerződés-igénylést regisztrált.
"Május-júniusban rekordmennyiségű, összesen több mint 5000 kárbejelentés érkezett hozzánk a viharok, majd az árvíz kapcsán. A becsült kárösszeg közel 400 millió forint, ez azt jelenti, hogy arra számítunk, ekkora összeget kell kifizetnünk a károkra. A leginkább érintett öt település Felsőzsolca, Edelény, Ónod, Sajóecsed, Szendrő. Felsőzsolcán a károsult ügyfeleinknek, 27 családnak már a múlt héten utaltunk 100-100.000 forint kárelőleget az ingósági káraikra. Ezt jelenleg csak becsülni tudtuk, hiszen több helyen még 1,5-2 méteres víz áll a lakóingatlanokban, így ekkora kár bizonyosan keletkezett." - mondta dr. Hangyási István, a K&H Biztosító kárrendezési vezetője.
Korábbi cikkünk a témában: Nyolc Balatonnyi vízben süllyedt el 18 milliárd forint
"Egy ilyen káresemény minden családnak óriási csapás. De egyáltalán nem mindegy, hogy a helyreállítást - akár több százezer vagy millió forintot - teljes mértékben önerőből kell-e kigazdálkodniuk, vagy kapnak hozzá segítséget. Bár ezen a vidéken nem ritka sajnos az árvíz, úgy látjuk, az idei özönvíz után azok is elhatározták magukat, akik eddig nem kötöttek lakásbiztosítást. Az elmúlt hetekben 30 százalékkal nőtt meg a lakásbiztosítás kötések száma ezeken a területeken. Úgy tűnik, a vihar és a víz folyamatos fenyegetése arra ösztönzi az embereket, hogy gondoskodjanak a vagyontárgyaik megvédéséről."
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








