28 °C Budapest

567-szeres nyugdíjemelés Magyarországon! Hány év kellett hozzá?

2010. május 27. 04:50

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság közzétette a legfrissebb statisztikai zsebkönyvét, amelyben érdekes adatokra bukkantunk. Az egyik kimutatás szerint 1950-ben az akkori átlagkeresetnek alig ötödét tették ki az átlagos nyugdíjak, míg 2009-ben a nyugdíjasok átlagosan már kétharmad annyit kaptak, mint a foglalkoztatottak átlagos havi nettója.

Hatvan évvel ezelőttaz ellátásban részesülők száma még csak 527 ezer fő volt, ez mára megközelíti a 3 millió főt. A rekord év ebben a tekintetben a 2000-res volt, amikor 3 104 000 fő volt jogosult nyugdíjra, vagy valamilyen nyugdíjszerű ellátásra. Az akkori átlagos ellátás havi 147 forint volt (ma ennek az 567-szerese), ami a hat évtizeddel ezelőtti átlagkereset 21,5%-ának felelt meg.

1950-ben hazánk lakossága 9,3 millió fő volt, az ezer főre jutó természetes szaporulat elérte a 9,5-öt (ma ez az érték -3,4, vagyis fogy az ország lélekszáma). Az akkori babák (Ratkó-korszak) ma már vagy nyugdíjba vonultak, vagy éppen a nyugdíjazás küszöbén állnak (Korábban: Nyugdíjküszöbön a kritikus korosztály: meddig bírja a rendszer a terhelést?).

60 éve a férfiak aránya a teljes lakosságon belül 48,1% volt (ennek megfelelően a nőké 51,9%), ami gyakorlatilag a 90-es évekig nem változott, mára félmillióval több nő él hazánkban, mint férfi.

1980-ra az ellátásban részesülők száma átlépte a kétmillió főt, a kiadások pedig meghaladták az 55 milliárd forintot. Az átlagosan 2 276 forintos nyugdíjak a harminc évvel ezelőtti átlagkereset 55,5%-ának feleltek meg. 1980-ban hazánk lélekszáma meghaladta a 10,7 milliót, de a természetes szaporulat ebben az időszakban változott természetes fogyásra, vagyis már közel 30 éve csökken Magyarország lakossága. A népesség elöregedése egyre nagyobb terhet ró a nyugdíjrendszer fenntarthatóságára.

2009-ben közel 3 ezermilliárd forintot fordított hazánk a nyugdíjakra és a nyugdíjszerű ellátásokra (egy évvel korábban még 70 milliárddal többet). Az átlagos nyugdíjak meghaladták a 83 ezer forintot, ami a 124 ezres átlagkeresetek 67,2%-ának felelt meg.

Korábbi nyugdíjstatisztikák:

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nyugdíjat akartak: ezerszámra utasították el őket
Mennyi nyugdíjat kapnak a magyar özvegyek? Íme a számok
200 ezer forintos rokkantnyugdíj? Íme, akik megkapják!
Ennyit kapnak a 36 éves öregségi nyugdíjasaink! Íme a számok

A hatvanas években a 60 évesnél idősebbek száma 1 373 ezer fő volt, ami a kilencvenes években érte el a kétmillió főt, 2009 végén 2 224 ezren voltak túl a hatodik ikszen. A várható élettartam emelkedése hazánkban is megfigyelhető. Öt évtizeddel ezelőtt a 80 évnél idősebbek száma 109 ezer fő volt, 1990-ben 260 ezren, 2009-ben 384 ezren mondhatták el magukról, hogy már megették a kenyerük javát.

A nyugdíjban, nyugdíjszerű ellátásban részesülők teljes ellátásának átlagösszege területenként (Forrás: ONYF, Pénzcentrum)

Tíz évvel ezelőtt a nyugdíjbiztosítási alapból finanszírozott nyugellátásokra fordított kiadások a GDP 7,4%-át tették ki, ez az érték 2009-re 10,9%-ra emelkedett.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.09.03 07:56
A rendszeres fizikai aktivitás nemcsak az állóképességünknek tesz jót: a szív- és érrendszer egészsé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 3. csütörtök
Hilda
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?