A magyar versenysportra forditandó állami támogatásról rengeteg vita folyik, miközben arról, hogy milyen más forrásokból juthatna a szektor pénzhez, nem sok szó esik. Két közgazdász szerint az úgynevezett olimpiai lottó milliárdokat hozhatna a konyhára - irja a Népszabadság.
Szerencsejáték Zrt. egy, a skandináv lottóhoz hasonló játékot hozna forgalomba, ahol a szelvényen számok helyett a huszonnyolc nyári, valamint a hét téli olimpiai sportág piktogramja jelenne meg. A nyeremények nagyságrendje a skandináv rokonhoz hasonló mértékű lenne.
A két szakember szerint innentől már csak egy jogszabály-módosítás szükséges ahhoz, hogy a játékadó cimen futó összeget a sportköltségvetésbe forgassák. A közgazdászok természetesen kalkulációkat is végeztek. Számitásaik szeirnt "a Szerencsejáték Zrt. játékpiacán az olimpiai lottó nyolcszázalékos részesedést hasíthat ki magának. Ebben az esetben a játék összes bevétele meghaladná a 12 milliárd forintot, aminek a 12%-os játékadója másfél milliárd forint extraforráshoz juttatná a versenysportot"
A finanszirozás mikéntjét árnyalná az is, hogy mikor a fogadó bejelölné egy-egy szakág ábráját a fogadólapon, akkor nemcsak a nyeremény érdeké ben dönthetne egy piktogram mellett, hanem akár tudatosan támogathatná kedvenc sportágait.
A feltaláló, Virág György emzetközileg is levédette az olimpiai lottót, azaz bárhol a világon csak az ő engedélyével vezethetik be a játékot. Kutatótársam és én az idea tudományos hátterét vizsgáltuk meg.
Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







