Az Egyesült Államok egyik legjelentősebb autós szemléjén egy európai autógyár dízel meghajtású gépkocsija kapta a 2010-es év Zöld Autója díjat.
Idén sorozatban másodszorra nyerte dízel autó a Los Angeles-i Autókiállításon az év zöld autója djíat. A tegnapi díjkiosztón a 2010. évi befutó az Audi A3-as TDI volt. A német gyár modellje olyan hibridmeghajtású kocsikat utasított maga mögé, mint Honda Insight Hybrid, Mercury Milan Hybrid vagy a Toyota Prius.

A zsűri az autó külső formáján, és a kiugróan jó felszereltségén kívül a kocsi fogyasztását méltatta. Az A3-as TDI modellje 50%-kal kevesebbet fogyaszt hasonló kaliberű benzines társánál, autópályán megelégszik mindössze 5,6 liter gázolajjal 100 kilométerenként, és ezzel a legjobb fogyasztású prémium kategóriás autónak számít az Egyesült Államokban.
A fogyasztásából adódóan a fenntartási költségei is igen kedvezőnek az Audi A3-nak és a széndioxid kibocsátása is kiugróan alacsonynak számít a kategóriájában. A kétliteres, 140 lóerős turbódízel motor emellett halk járású, és alacsony fordulatszám mellett is leadja a nyomatéka jelentős részét.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








