18 °C Budapest

Elképesztő fotók: így repülünk évek múlva

2009. szeptember 21. 16:58

A légitársaságok és a repülőgépgyártó cégek mindent megtesznek a légi közlekedés rendkívül magas -és egyre növekvő- költségeinek csökkentéséért. A árcsökkentés egyik módja, hogy a jelenleginél jóval több utast szállítanak a gépeken.

Ha valaki nem szereti a tömegközlekedést, a metrókocsik vagy a buszok kialakítását, az könnyen lehet, hogy nem fogja kedvelni a jövő repülőgépeit sem. A Design Q nevű brit cég ugyanis olyan repülőgép-utastereket alkotott, melyekkel a jelenleginél sokkal több utas szállítható.

 

Fotó: dailymail.co.uk


A fenti speciális ülésekhez hasonlóak már jelenleg is használatosak a katonai személyszállító repülőkön, de könnyen lehet, hogy hamarosan a polgári légiközlekedésben is találkozhatunk majd velük. Azt a dizájnerek is elismerik, hogy nem a legszerencsésebb egymással szembe ültetni az utasokat, azonban úgy gondolják, hogy az olcsóbb jegyárakkal ez a "kényelmetlenség" is elviselhetőbb lesz.

Ezzel a megoldással 50 százalékkal növelhető az utasok száma, és 30 százalékkal csökkenthető az egy főre eső költség. A legnagyobb hátránya, hogy 2 órás utazás után már meglehetősen kényelmetlenek az ülések.

 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Fotó: dailymail.co.uk


Az álló utazásra kifejlesztett "álló ülések" segítségével pedig még több helyet lehetne megtakarítani. Amint a képen is látszik, ezeknél a megoldásoknál is a legfontosabb a biztonság, hogy az utas a biztonsági övekkel megfelelően legyen rögzítve, így elkerülhető a sérülés egy esetleges rázkódás esetén.

Néhány hónapja a Ryanair fapados légitársaság helyezte kilátásba, hogy a jövőben hasonló megoldásokkal csökkentheti tovább a légi utazás költségeit, de úgy tudni, más társaságok is gondolkoznak ilyen fejlesztéseken -elsősorban a rövidebb utakon.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem