21 °C Budapest

Kiszorítják az ovisokat az óvodákból

Pénzcentrum
2009. augusztus 31. 09:47

Nem több, hanem inkább kevesebb szülő mehet vissza dolgozni, ha a kistelepüléseken szeptembertől bevezetik az egységes óvoda-bölcsődéket. Az eddigi 25 fős óvodás csoportok helyett ugyanis csak 20 fősek indulhatnak, így éppen a 3-4 évesek szorulhatnak ki az intézményből, akik után gyes sem jár- írja a Magyar Nemzet.

Mint arról beszámoltunk, szeptembertől új intézménytípus valósulhat meg a tízezer főnél kisebb lélekszámú településeken: az egységes óvoda-bölcsőde bevezetésével a kormány célja az, hogy azokon a településeken is megoldott legyen a három év alatti gyerekek napközbeni ellátása, ahol eddig nem volt bölcsőde. Ezáltal minél több édesanya állhatna munkába.
Jöhetnek az óvoda-bölcsődék

A Magyar Nemzet információi szerint azonban éppen ellentétes hatást válthat ki az új intézménytípus bevezetése. A fenntartónak ugyanis az lesz az érdeke, hogy felvegye a maximálisan megengedett öt bölcsődéskorú gyereket a csoportba, mert a 3 év alatti gyerekek után kétszer annyi támogatást kapnak, mint az óvodások után. Így az ígért több gyermek helyett az eddigi huszonötnél negyven százalékkal kevesebb, csupán 15 három év feletti gyerek kerül be az óvodába.

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. június 14. 06:00
Június elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gy...
Összkép  |  2026. június 13. 22:07
Nemzetbiztonsági törekvések és technológiai érdekek. Ez a két erő formálja, rendezi blokkokba a vilá...
KonyhaKontrolling  |  2026. június 13. 11:11
Két hete arról írtam, hogy bizonyos dolgok sokkal erősebben járulnak hozzá a boldogsághoz, mint a pé...
Bankmonitor  |  2026. június 13. 10:57
Hány adósnak emelkedhet októbertől a hitelkamata? Mennyivel növekedhetnek a törlesztőrészletek? Mily...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 14. vasárnap
Vazul
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. június 14. 16:06