1 °C Budapest

Még a mértékletes alkoholfogyasztás is rákot okozhat!

2009. augusztus 24. 15:02 1 perc

Kanadai kutatók szerint még a napi egy korsó sör is árthat az egészségnek, jelentősen növelve a rákos megbetegedések kockázatát.

A montreali McGill Egyetem kutatói 3600, 35 - 70 év közötti kanadai férfi vizsgálata alapján arra a következtetésre jutottak, hogy akik naponta legalább egy sört, vagy töményet megittak, jóval nagyobb eséllyel szereztek rákos megbetegedést, mint akik csak alkalmanként, vagy egyáltalán nem fogyasztottak alkoholt.

A megbetegedések között előfordult gége-, gyomor-, vastagbél-, tüdő-, hasnyálmirigy-, máj- és prosztatarák is - írja a Reuters.

Gégerák esetében például azt állapították meg, hogy azok a férfiak, aki hetente egy-hat alkalommal fogyasztanak alkoholt - bort, vagy tömény szeszt - 83 százalékkal nagyobb eséllyel betegszenek meg, mint az antialkoholisták, illetve ritkán fogyasztók, míg a naponta ivók háromszor nagyobb eséllyel lesznek rákosak.

Természetesen azoknak van a legnagyobb esélyük a megbetegedésre, akik már hosszú ideje fogyasztanak rendszeresen alkoholt, ők egyszerre többféle rákos betegségben is szenvedhetnek.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Korábban számos tanulmány azt bizonygatta, hogy a mérsékelt alkoholfogyasztás még egészséges is lehet, különösen a szívmegbetegedések esélyét csökkentve, a mostani eredmények azonban ezt cáfolni látszanak, legalábbis sör, illetve likőr fogyasztás esetén.

KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 5. 20:57