A brit élelmiszerbiztonsági hivatal legfrissebb eredményei szerint a bio-élelmiszerek semmivel sem egészségesebbek a hagyományos termesztési eljárással készülőknél.
A Food Standards Agency az elmúlt ötven év, mintegy 162 kutatásának eredményeit összegezve arra a megállapításra jutott, hogy semmivel nem tartalmaznak több tápanyagot - c-vitamint, kalciumot és vasat is figyelembe véve - a bio-élelmiszerek, mint a nem biok.
Egyedül a nitrogén, illetve foszfor-szintben mértek némi eltérést, amit a trágyahasználat, illetve a zöldség, vagy gyümölcsök érettségi szintje közötti különbség magyaráz, ennek azonban a kutatók szerint nincs semmi egészségjavító hatása.
A kutatással, illetve annak eredményeivel persze sokan vitatkoznak, többek között azt hiányolva, hogy a vizsgálatok során nem ellenőrizték például, hogy a rovarirtószer maradt-e az élelmiszerekben, vagy hogy a termesztés során milyen károkat szenved a környezet.
A biogazdák is elsősorban azt hangsúlyozzák, hogy a rengeteg vegyszer, amit a nem biogazdák használnak, egészségkárosítóak lehetnek, azt azonban nem állítják, hogy az ő növényeikben több a tápanyag.
Óriási bírságot kaphatnak a népszerű boltláncok: keményen lecsapna a kormány az online értékesítésre
A brit kormány az online alkoholértékesítés szigorítását mérlegeli, miután komoly aggályok merültek fel a legnagyobb szupermarketláncok internetes értékesítési gyakorlata miatt.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







