21 °C Budapest

Óvatosan a táppénzzel: rengeteg magyar veszítheti el fizetése egy részét ősszel

2020. szeptember 23. 11:01

A járvány első hullámának időszakában csaknem 10 százalékkal nőtt a táppénzes napok száma 2019 azonos időszakához mérten, miközben tavaly egyébként is sokkal többen voltak az influenzajárvány miatt betegek, mint a korábbi években. Idén viszont az influenzajárvány szinte elmaradt, és a #maradjotthon kampánynak következtében jóval kevesebben betegedtek le, vagy estek ki a munkából, mert gyermekük beteg lett. A Pénzcentrum összevetette az elmúlt évek adatait az idei statisztikákkal, amely alapján nagyon valószínű, hogy rengeteg dolgozót kényszerített a járvány betegszabadságra úgy, hogy valójában egészségesek voltak, csak nem tudtak dolgozni.

A táppénzen lévők napi létszáma átlagosan, és a táppénzes napok száma is csaknem 10 százalékkal emelkedett a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a Magyar Államkincstár (MÁK) adatai szerint a márciustól júniusig tartó időszakban 2019 azonos időszakához képest. Ez az emelkedés példátlan azokhoz az évekhez képest is, amikor az inluenzajárvány sokkal súlyosabb volt. A grafikonon látható, hogy áprilisban volt a legnagyobb növekedés: 20 százalékos a tavalyi táppénzes adatokhoz képest.

Áprilisban egyébként is jellemzőbb a táppénz, az elmúlt 5 évben a márciushoz képest mindig magasabb számokat produkál a betegség miatt munkából kiesők száma. Viszont idén ez még a szokásosnál is több volt. Májusban még így is többen voltak táppénzen, viszont a növekedés "csak" 3,6 százalékos volt a múlt évi adatokhoz képest. Júniusban viszont megint 10 százalék volt a megugrás.

Mit jelent ez?

Ezekből az adatokból több következtetést is levonhatunk. Egyrészt, mivel a dolgozóknak 15 nap betegszabadság jár az évre, hogyha valaki (önkéntes) karantén miatt volt távol a munkából, és azt betegszabadságként számolták el a számára, akkor ha az év további részében táppénzre megy, azokon a napokon már csak a fizetése 50-60 százalékára számíthat.

Ha valaki betegség okán keresőképtelenné válik, neki évente 15 munkanapnyi betegszabadság jár, amelyet a munkáltató fizet. Összege a normál fizetett szabadság 70 százaléka. Azonban ha a betegszabadság elfogy, onnantól táppénzt igényelhet a munkavállalónak. A táppénz egy bérjellegű, nem önálló tevékenységből származó jövedelem, mértéke is alacsonyabb, mint a betegszabadságé. Összege a napi átlagkereset 50-60 százaléka.

Pénzre van szükséged? Használd a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát!

Az egy átlagos évben is jelentős kiesést jelenthet a háztartásoknak, ha betegen a fizetés 70 százalékára, vagy 15 napot meghaladó betegség esetén 50-60 százalékára számíthat csak. A jelenlegi körülmények között pedig, amikor rengeteg háztartásnak került veszélybe a megélhetése, anyagi helyzete, még kritikusabb lehet, ha valaki táppénz igénylésére kényszerül. Ez a helyzet ahhoz vezethet, hogy a dolgozók úgy döntenek, inkább betegen is tovább dolgoznak.

Ezen pedig csak ronthat acorona-shaming, magyarul "koronaszégyen" jelensége. Megbélyegzéstől félhetnek ugyanis azok, akik elkapják a betegséget és esetleg munkatársaikat is megfertőzik. Ehhez szorosan kapcsolódnak azok a bizonytalanságok, amit egy hatósági karantén okozhat, hiszen a védekezés érdekében elkülönítésre kötelezhetnek valakit úgy is, hogy nem mutat tüneteket, és nem biztos, hogy erre az időszakra jár neki fizetés vagy társadalombiztosítási ellátás.

A megbélyegzés miatt lehetséges, hogy aki ugyan más tüneteket mutat, mint ami koronavírus fertőzésre utalna, azokról sem számol be, nem kér táppénzt, folytatja a munkát. A feniek együttes eredménye pedig az lehet - kiindulva abból, mennyivel többen igényeltek már idén táppénzt a KSH adatai szerint - hogy a anyagi okokból, vagy a megbélyegzéstől tartva

a dolgozók betegen is tovább folytatják a munkát, ez pedig egyértelműen teljesítménycsökkenéshez vezet.

Erre pedig csak rátesz az, hogy a sokaknak a szabadságkeretei is kimerültek. Tehát ha táppénzt nem is akarnak igényelni betegség miatt, fizetett szabadságra sem mehetnek. Pihenés nélkül pedig jobban ki vannak téve stressznek és szorongásnak, ami az immunrendszert is gyengíti és úgyszintén a teljesítmény csökkenéséhez vezet.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A nem megfelelően kezelt munkahelyi stressz a munkabaleseteket követően a második leggyakoribb munkával összefüggő megbetegedés, ami a kieső munkanapok 50-60 százalékáért felelős. Viszont, mivel "pusztán" a stressz miatt nem akar a legtöbb dolgozó lemondani a fizetésének 30-50 százalékáról, feltehetően nem sokan fognak ilyen okból táppénzt igényelni, de végső soron nem fognak tudni úgy teljesíteni a munkában, hogyha vitálisan kimerültek, kiégéssel küzdenek.

Keresik a megoldást

Úgy tűnik, a dolgozók is keresik a lehetőségeiket, és próbálnak felkészülni rá, mi várhat rájuk a második hullámban, akár betegség, akár karantén esetén. Háromszor többen keresnek rá ugyanis a táppénz, karantén, koronavírus szókapcsolatokra Magyarországon most, mint a nyár közepén. Vagyis ahogy nő a hivatalos esetszám, úgy érdekli egyre jobban az embereket az is, hogy számíthatnak-e pénzbeli ellátásra egy esetleges hatósági intézkedés esetén.

A biztósítótársaságoknál szintén megélénkült az érdeklődés azok iránt a termékek iránt, amelyek a kieső jövedelem pótlását célozzák betegség esetén. Vannak ugyanis olyan biztosítások, amelyek abban az esetben, ha valaki betegség miatt kiesne a munkából, vagy kórházba kerülne, pótolják a jövedelmének azt a részét, amelyet emiatt elveszítene.

A rendkívüli helyzetben egyértelműen tapasztalható, hogy nagyobb az érdeklődés a jövedelempótló és a kórházi napi térítésre szóló biztosítások iránt. Azon ügyfelek, akik korábban megkötötték ezen fedezetekre a biztosításukat, arról érdeklődnek, hogy szolgáltat-e a biztosító, ha koronavírus fertőzés miatt kerülnek kórházba, vagy kényszerülnek táppénzre. Nekik is kedvező választ adhatunk, hiszen számíthatnak szolgáltatásra a világjárvány okozta események kapcsán is

- nyilatkozta az egyik biztosítótársaság legutóbbi megkeresésünk alkalmával. Az internetes keresésekből és a biztosítók visszajelzéseiből is arra lehet következtetni, hogy a dolgozók megpróbálnak felkészülni arra az esetre, ha lebetegednének, és felmérik előre, mire számíthatnak anyagilag.

A munkából való kiesés pedig nem csak a dolgozóknak, a munkáltatóknak is problémát jelenthet, ahogy az is, ha valaki kimerülten vagy betegen dolgozik tovább, és nem tud megfelelően teljesíteni.

Ezért mind a munkavállalóknak és munkáltatóknak is az az érdeke, ha a kommunikáció nyílt, ha a dolgozónak nem kell tartani a "koronaszégyentől", ha megbeszélheti a lehetőségeit betegség esetén a vezetőséggel. Aki pedig tart attól, hogy a munkából való kiesés anyagilag megviselné, tájékozódjon a munkaügyi osztályon, mire számíthat, illetve bebiztosíthatja magát egy számára legmegfelelőbb biztosítási termékkel.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem