Operatív Törzs: gyógyult személy vérplazmájával gyógyítanak itthon egy súlyos beteget

2020. április 24. 11:29

Ismét tájékoztatást tart az Operatív Törzs.

Cikkünk frissül...

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára elmondta, hogy a járvány alatt az idősekre fokozott figyelmet kell, hogy fordítsunk, tudjuk, hogy ők fokozott veszélynek vannak kitéve, ezért nagyobb biztonságot kell biztosítani számukra, anyagilag is. Rétvári közölte, hogy az idősotthonokba 2 millió maszkot és 300 ezer pár kesztyűt visznek ki.

877-en vannak kórházban vírus miatt, továbbra is 61-en vannak lélegeztetőgépen - ezt már Müller Cecília, országos tisztifőorvos mondta el. Eddig 401 fő gyógyult meg a betegségből Magyarországon.

Magyarországon elsőként, a világban is az elsők között tegnap beadásra került olyan vérplazma egy súlyos betegnek, amit egy már gyógyult betegtől vettek le. Müller Cecília ezt komoly eredménynek nevezte.

Persze továbbra is kutatják a védőoltást.

Szükségünk van olyan vérplazmára, ami azoktól származik, akik átestek a betegségen. Meg fogjuk keresni azokat, akik átestek a betegségen, és arra kérjük, hogy "emberbaráti szeretetből" csatlakozzanak a kutatási programhoz, és "segítsenek a harcban" - mondta el Müller.

Kutatják azt, hogy a szennyvízben milyen mértékben van jelen a vírus, ez egyfajta környezeti állapotot tükröz vissza. A főváros területén vett szennyvízmintákból nem mutattak ki új koronavírust egyelőre.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Lakatos Tibor, a törzs ügyeleti központjának vezetője közölte: a kijárási korlátozások hatályban maradnak, hétvégén jóval nagyobb számban kell eljárnunk azokkal szemben, akik megszegik a szabályokat - mondta. Felhívta a figyelmet, hogy mindenki tartsa be a korlátozásokat és ne veszélyeztesse mások egészségét. A polgármesterek újra felhatalmazást kapnak egyedi szabályozásra ezen a hétvégén is.

 

 

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 29. 00:23
Nem követett el bűncselekményt az újságíró az NNI szerint. Panyi Facebookon mondott köszönetet azokn...
Bankmonitor  |  2026. április 28. 09:05
Egyes statisztikák alapján több, mint 500 ezer magyar költözhetett ki külföldre dolgozni az elmúlt é...
Holdblog  |  2026. április 28. 08:02
A következő hetekben, hónapokban dől el, hogy a TISZA által diktált gazdaságpolitika mennyire képes...
ChikansPlanet  |  2026. április 24. 08:00
Egy évtizede még a kihalás fenyegette Szardínián a griffon keselyűket, számuk azonban egy friss méré...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 29. szerda
Péter
18. hét
Április 29.
Zajvédelmi világnap
Április 29.
A tánc világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?