Koronavírus: nagyon változatos, hogyan reagál a vidéki Magyarország az enyhítésre

MTI
2020. május 7. 19:46 3 perc

Továbbra is az óvatosság jellemzi a vidéki településeket, a koronavírus-járvány miatt elrendelt intézkedéseken egyelőre részlegesen enyhítenek. Van, ahol újra látogathatók a kirándulóhelyek, sportparkok, játszóterek, másutt ezt nem vagy nem mindegyik helyszínen tették lehetővé.

Az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöke elmondta, hogy több tóparti önkormányzat vezetőjéhez hasonlóan Balatonfenyves polgármestereként ő is korainak tartja az enyhítő intézkedések bevezetését. Lombár Gábor azt mondta: tudomásul vették a kormány iránymutatást, és többé-kevésbé megnyitották közterületeik zömét, de az üdülőrégió lakosságának átlagéletkora magas, akikre nézve nagyobb kockázatot jelent a beinduló turizmus.

A sonline.hu portálnak nyilatkozó Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere arról számolt be, hogy megélénkült a forgalom a főváros felől. Félő, hogy a járvány "be fog robbanni a Balaton környékén" - fogalmazott.

A pécsiek körében legkedveltebb üdülőhelyen, Orfűn kinyitott több büfé, kerékpár- és sporteszközkölcsönző, de minden látogatót a biztonsági előírások betartására kérnek.

Nyíregyházán - a jelenlegi szabályozás alapján - a Tófürdő és a Parkfürdő részleges megnyitására látszik lehetőség, a fedett fürdők egyelőre zárva maradnak - közölte Podlovics Lajos, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. értékesítési vezetője. A fürdőknek, a biztonsági felkészüléssel párhuzamosan, két-három hét technikai előkészületre van szükségük. A megnyitás pontos időpontját a társaság később közli, de bíznak abban, hogy a pünkösdi hétvégén már fogadhatják a vendégeket - közölte.

Miskolcon fokozatosan nyitnak újra a sportlétesítmények, de az eseményeket kizárólag nézők nélkül, zárt kapuk mögött tartják - közölte a polgármesteri hivatal. A tájékoztatás szerint a szabadtéri pályák részben vagy egészében megnyíltak a lakosság számára. A Miskolci Sportcentrum Kft. felhívta a figyelmet, hogy a nyitott létesítményekben tilos az öltözők használata és fokozottan ellenőrzik az egészségügyi előírások betartását.

Kecskeméten a helyi operatív törzs javaslatára továbbra is zárva tartanak a játszóterek és a köznevelési intézmények sportlétesítményei, de a kültéri fitneszeszközök saját felelősségre már használhatók. A szervezet javasolja a Benkó Zoltán Szabadidőközpont, a Kecskeméti Arborétum és a Szent Hubertus Parkerdő látogatási tilalmának feloldását, azzal a megkötéssel, hogy a területükön lévő játszóterek továbbra is maradjanak zárva.

Baján pénteken nyit újra a helyi piac, ahol péntekenként csak a 65 évnél idősebbek, szombaton viszont csak a 65 év alattiak vásárolhatnak. A szerdai napokon 9 óráig a 65 év felettiek, 9 óra után az e kor alattiak tartózkodhatnak a piacon. A vásárlás során kötelező a védőmaszk viselése, valamint a bejáratnál a kézfertőtlenítés.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Békés megyében, Sarkadon újra látogathatók a játszóterek és a sportparkok. Ott ugyanúgy elvégzik naponta a fertőtlenítést, miként a város más közterületein - közölte az önkormányzat. Orosházán is megnyitottak a játszóterek, a városüzemeltetési zrt. plakátokon kéri, hogy az ott tartózkodók kétméteres távolságot tartsanak egymás között. Békéscsabán nagy az igény a gyermekfelügyeletre, így az eddigi három óvoda és egy bölcsőde mellett az önkormányzat csütörtöktől további hét óvodában biztosítja az ellátást. Hétfőtől plusz egy bölcsődébe is vihetők majd a gyerekek. A város önkormányzata újabb ötezer mosható maszkot vásárolt, azokat péntek délután osztják ki a településen. Az igénylők két-két maszkot vehetnek át.

Székesfehérváron hétfőtől valamennyi bölcsőde és óvodai székhelyintézmény is megnyit, ügyeletet ad. Az igények számától függően az önkormányzat később dönt a tagintézmények, telephelyek megnyitásáról.

A székesfehérvári önkormányzat közölte: szombaton újra megnyit az iparcikkpiac, ahová a 65 év felettiek reggel 7 és 9 óra között, a 65 év alattiak pedig reggel hét óra előtt és kilenc óra után mehetnek be, kizárólag maszkban. Változás, hogy az élelmiszerpiac a nagy forgalom miatt ezentúl vasárnap és hétfőn is nyitva tart majd, hajnali 5 és 14 óra között.

A tatabányai Szent Borbála Kórház koronavírus-tesztlabort állított üzembe a város ipari parkjában működő Becton Dickinson Hungary Kft. üzemében, a létesítés és az üzemeltetés 18 millió forintos költségét a térség nagyvállalatai és magánemberek adták össze - írta honlapján a kórház. Az immunológiai és sejtbiológiai kutatási reagenseket gyártó amerikai vállalat térítésmentesen biztosítja a gép működéséhez szükséges steril környezetet és a szakszemélyzetet.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 4. 21:29