A nyugat-nílusi vírus okozta megbetegedések száma idén már meghaladta az ezret Európa-szerte az EECDC pénteken közzétett adatai szerint.
Karanténba kerülnek az Olaszországból hazatérő magyar diákok - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
Tizenegy magyar középiskolás diák, valamint egy kísérőjük és az autóbusz két vezetője kerül a Szent László Kórházba kéthetes elkülönítésre, miután ma este hazatérnek Észak-Olaszországból, ahol gyorsan terjed az új koronavírus. Lombardia tartományban rövid időn belül megtöbbszöröződött, 90-re emelkedett az igazoltan fertőzött esetek száma, és több északi tartományban is a betegek számának emelkedéséről adtak tájékoztatást.
A magyar iskolások szálláshelye mindössze 13 kilométerre volt a lezárt területtől, a tanulók sokat ingáztak tömegközlekedéssel Milánó északkeleti térségében a néhány hetes otttartózkodásuk ideje alatt. Tekintettel e tényezőkre, valamint a diákok és a magyar lakosság lehető legmagasabb szintű védelme érdekében hozta meg a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) az említett járványügyi intézkedést.
A külügy mindenkinek azt javasolja, mindenki gondolja át, hogy elutazik-e Olaszországba, ha foglalt utazása van.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







