Erősödik a parlagfű pollenszórása, hétvégén már magas koncentrációra is számíthatnak az allergiások – az NNGYK szerint egyre többfelé okozhat panaszokat a pollen.
A visegrádi országok közül Magyarországon a legnagyobbak az orvosi ellátás költségei, miután a magyarok az ellátás költségeit 30 százalékban önerőből finanszírozzák - ismerteti a Népszava a WHO kutatását.
A magyarországi szegények egészségügyre fordított kiadásainak 90 százalékát a gyógyszer teszi ki. 6,5 százalékuk nem fordul orvoshoz, ha arra szüksége lenne, illetve nem akkor váltja ki a gyógyszerét, amikor arra épp szüksége lenne. Ez Szlovéniában mindössze a betegek 0,3, Csehországban 0,5, Szlovákiában 1,5 százaléka.
Azok az egészségügyi rendszerek nyújtanak kellő védelmet a betegség költségeivel szemben, amelyben az erős közfinanszírozás mellett alkalmazzák korszerű támogatáspolitikát.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







