A hiányos vagy pontatlan rendelkezés okozhat meglepetéseket, az örökösöknek lehetőségük van arra, hogy a hagyatéki eljárás során közös megegyezéssel eltérjenek a törvényes öröklési rendtől.
Bővül azon járművek köre, amelyekre kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kell kötni. Ez az érintettekre 2024 július 16-tól vonatkozik majd, és többek között az elektromos rollerek tulajdonosai sem maradnak ki.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009.évi LXII. törvény 2024. április 30-án kihirdetett új rendelkezései szerint az egyes mikromobilitási eszközökre is kiterjed a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb). A gépjármű nettó tömege, illetve tervezési sebessége dönti el, hogy szükséges-e kgfb-t kötni az adott járműr - írja közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége.
Tekintettel arra, hogy egy teljesen új jogszabályi rendelkezésről van szó, a biztosítók jelenleg, de legkésőbb június 8-ig állítják össze a mikromobilitási eszközökre vonatkozó díjtarifájukat, és az érintetteknek július 16-tól kell rendelkezniük érvényes kgfb-vel. így ebben a pillanatban megbecsülni sem lehet, milyen biztosítási díjjal köthető kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás a szóban forgó járművekre, például az elektromos rollerekre is.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény szerint olyan gépjármű esetében, amit nem vettek hatósági nyilvántartásba (vagyis nincs rendszáma), a mindenkori használó is üzemben tartónak minősül. Ezért használat előtt mindenképpen meg kell győződnie arról, hogy a járműnek kell-e, illetve van-e kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása. Ha nincs és kell, kössön rá biztosítást, vagy ne használja a járművet.
A MABISZ és a biztosítók edukációs tevékenységük keretében a jelen közleményben található szöveges információt, valamint ábrát weboldalaikon folyamatosan elérhetővé teszik.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







