Szoboszlai Dominik elárulta, hogy elakadtak a szerződéshosszabbításról szóló tárgyalások a Liverpoollal.
A „pofátlanság netovábbja” az a gyakorlat, amit az egyik hazai biztosítótársaság folytat a biztosítási szerződések felmondása és törlése kapcsán - legalábbis olvasónk szerint. Nézzük az esetet.
A Pénzcentrum egyik olvasója szerint a „pofátlanság netovábbja” az a gyakorlat, amit az egyik hazai biztosítótársaság folytat a biztosítási szerződések felmondása és törlése kapcsán. Mint olvasónk írta: „Nemrég eladtam a lakásomat, melyhez anno a bankon keresztül – ahol jelzáloghitelt vettem fel – kötelezően lakásbiztosítást is kötöttem. Az eladás során természetesen végtörlesztettük a hitelt, és töröltettük a bank zálogjogát – a törlési engedélyt eljuttattuk a biztosítóhoz is.”
Ebben eddig semmi rendhagyó nincs, hiszen ez a hivatalos ügymenet része, itt viszont jön egy valóban kérdéseket felvető fordulat:
Miután személyesen beadtuk a biztosító egyik ügyfélszolgálatán a törlési engedélyt, e-mailben jött egy értesítés a társaságtól, hogy a zálogkötelezetti bejegyzést ugyan törölték a rendszerükben, viszont a szerződés felmondásához szükségük van az adásvételi szerződésre is
- fogalmazott olvasónk. Íme, a biztosító levele:

Olvasónk szerint ez azért problémás, mivel szerinte „egy magánjogi szerződéshez semmi, de semmi köze sincs egy szolgáltatónak, akkor sem, ha betartják a GDPR-szabályokat”. Meglátása szerint, ha a belső ügymenet miatt valóban szükséges, ennél sokkal egyszerűbb lenne letölteniük egy friss tulajdoni lapot, amelyen minden érdemi információ rendelkezésre áll.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Olvasónk viszont nem volt a biztosítótársasággal ennyire nagylelkű: „Mivel tájékoztatásuk szerint a zálogkötelezetti bejegyzést törölték, így kalap, kabát! A magam részéről leállítottam a csoportos beszedési megbízást, a bürokratikus ügymenetet pedig intézzék el, ahogy akarják, házon belül" - fogalmazott, és zárszóként azt is hozzátette:
Mivel nincs a nevemen az ingatlan, és a korábbi zálogjog sem kötelez a szolgáltatás igénybevételére, így nem igazán tudom, mire hivatkozhatnak a továbbiakban.
Rémálommá vált a rollerhelyzet a magyar utakon: egyre több gyerek kerül kórházba súlyos sérülésekkel
Az e-rolleres balesetek száma ugrásszerűen megnőtt, és aggasztóan magas a súlyos, gyakran gyermekeket érintő sérülések aránya.
-
Nem az AI veszi el a munkánkat (x)
Viszont az fogja eldönteni, ki marad talpon
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








