Close up of woman hands, arraigning patient files

Komoly teher ez az egészségügyi szolgáltatás a magyaroknak: túl sokba kerül

2021. október 13. 12:31

A magyarok döntő többsége még mindig saját zsebből fizeti a magánegészségügyi ellátást, miközben ez közel 60 százalékuk számára jelentős anyagi teher - derült ki egy friss felmérésből.

A magyar egészségügyben az egyik legjellemzőbb tendencia a magánellátás térnyerése: az NN Biztosító kutatása szerint az aktív korúak közel 58%-a igénybe vette már a magánegészségügy szolgáltatásait. Éves szinten az érintettek átlagosan 113 ezer forintot költöttek a magánegészségügyben a kutatás szerint. A költségek tízből hat páciens számára megterhelőek, ezen belül az egyötödüknek nagyon megterhelőek voltak. A páciensek 91%-a ennek ellenére is saját maga finanszírozta az ellátást.

A legtöbben, ötből négyen szó szerint saját zsebből, azaz készpénzzel vagy bankkártyával fizettek az ellátásért. Jól jelzi, hogy bőven van még hová fejlődnünk az öngondoskodás terén, hogy mindössze a páciensek 17%-a egyenlítette ki a számlát egészségbiztosítás vagy egészségpénztári számla használatával. Ahhoz, hogy ez az arány magasabb legyen, nem a lehetőség, hanem inkább a biztosítási opciókra vonatkozó tudás hiányzik: nincs még benne a köztudatban, hogy a magánellátás költségei biztosítással is fedezhetőek, akár tervezhető, akár váratlan kiadásról van szó. A biztosítás ebben az esetben egyfajta védőhálóként működik: olyan fedezetet nyújt – legyen szó egy szűrővizsgálatról, egy kisebb ambuláns beavatkozásról vagy egy komoly műtétről –, amely komoly segítséget jelenthet az anyagi terhek viselésében.

A kutatásunk jó látlelet arra, milyen alacsony egyelőre a biztosítottság itthon egészségügyi téren. Ugyanakkor a pandémia úgy tűnik, ebben is felpörgeti a tudatosságot, hiszen az elmúlt évben minden nyolcadik megkérdezett már fontolóra vette egészségbiztosítás kötését. Emellett látszanak az olyan plusz igények is, mint a biztosítási védelem egész családra való kiterjeszthetősége. Ez az ügyféligény egyértelmű irányt jelent számunkra a biztosítási megoldásaink továbbfejlesztéséhez

– nyilatkozta Holló Bence, az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója. A kutatásban megkérdezettek 12%-a már elgondolkozott azon, hogy kötne egészségbiztosítást (vagy kiegészítőként beletenné már meglévő biztosításába ezt az opciót). Közülük 6% új belépő - akinek jelenleg még se egészségpénztári tagsága, se egészségbiztosítása nincs -,2% olyan, akinek van mindkét típusú öngondoskodási megoldása, 2% csak egészségbiztosítással, 2% százalék pedig csak egészségpénztári tagsággal rendelkezik. A családra köthető egészségbiztosítás a pozitív választ adók 58%-át érdekelné – minden negyediket nagymértékben –, és a kötési hajlandóság egyértelműen magasabb a szülők körében.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A kutatás szerint a magyar 20-65 éves internetezők 24%-ának van a családjában valakinek egészségbiztosítása, 15%-uk maga rendelkezik ilyennel. Számukra, illetve azok körében, akik még csak fontolgatják a biztosításkötést, a legfőbb motiváció a váratlan eseményekre való felkészülés. Egészségpénztári tagsággal a megkérdezettek 23%-a rendelkezik – itt az adójóváírás a legfontosabb érv, de a cafeteria, a megtakarítási lehetőség és a sokféle felhasználási irány is vonzó szempont.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. október 15. 13:07
Egy éve a 18-30 éves kitöltők 68%-a mondta, hogy felvenne valamilyen hitelt - egy évvel korábban még...
Holdblog  |  2026. október 15. 11:41
Horvátországban 2025-ben minden lakosra több mint 24 vendégéjszaka jutott a kereskedelmi szálláshely...
iO Charts  |  2026. október 14. 10:01
Az első részben már láthattad, a veteránautó mint befektetés, nem a világ legrentábilisabb műfaja. E...
Összkép  |  2026. október 9. 23:36
Összegyűjtöttük és kiválogattuk, mit érdemes egy vállalkozónak átnézni a statisztikákból, elolvasni...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 16. péntek
Gál
42. hét
Október 16.
Élelmezési világnap
Október 16.
A kenyér világnapja
Október 16.
Blog akciónap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. október 15. 21:04
Agrárszektor  |  2026. október 15. 20:27