12 °C Budapest

Itt garázdálkodik a legtöbb rabló, tolvaj: térképen a legveszélyesebb megyék

2021. február 3. 11:31

Rablások, illetve lopások tekintetében is Budapest vezeti az összegzéseket: 100 ezer főre vetítve mindkét bűncselekményből a fővárosban volt a legtöbb tavaly. Kiderült az is, hogy a keleti országrészben is jellemzőek ezek a fajta bűntettek.Térképen mutatjuk azt is, hogy melyik megyékben raboltak, loptak a lakosság arányában a legkevesebbet.

Messze Budapesten jutott a legtöbb rablás 100 ezer lakosra vetítve 2020-ban - derült ki a rendőrségi bűntérképből. A fővárosban 31 bűncselekmény per 100 ezer fő az arány, míg a második helyezett Borsod megyében 19, Hevesben pedig 19 ez a mutató. A térképen látni, hogy egyébként a középső országrészben kevésbé jellemzőek a rablások, legalábbis Pest és Fejér megyében csak 5 darab jutott 100 ezer lakosra - igaz, Bács-Kiskunban pedig 14.

Pest és Fejér mellett még Zalában volt 5-ös az arány, emellett Vas, Békés és Hajdú-Bihar megyékben is csak hat ilyen bűncselekmény jutott 100 ezer főre.

Lopások tekintetében is Budapest viszi a pálmát, egy év alatt 322 esetet regisztráltak 100 ezer lakosra, Borsodban pedig 203-at. A többi megyében 200 alatt maradt az arányszám, de Győr-Moson-Sopronban, Hevesben és Jász-Nagykun-Szolnok megyében 170 feletti a mutató.

A lista másik végén veszprém megye áll, ahol 100 ezer főre mindössze 73 lopás jutott, Hajdú-Biharban 84 az arány, Zalában pedig 90.

13 ezer emberre vadásznak a rendőrök

Korábban kiderült, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság közérdekből nyilvános körözéseinek adatai szerint 2021. január 13-án 13 222 ember ellen van érvényben elfogatóparancs. A körözésnél megkülönböztetik a veszélyes, fegyveres bűnözőket, akiknél elfogásuk esetén támadásra is lehet számítani. A körözöttek tíz százaléka nő, akiket legtöbbször nem erőszakos, hanem vagyon elleni bűncselekmények miatt keresnek - szedte össze az adatokat a Magyar Nemzet.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Egy bűnözésből élő gyanúsított ellen több elfogatóparancs is érvényben lehet. A legutóbbi csúcstartó egy budapesti csaló, V. Róbert volt: tizenegy körözés volt érvényben vele szemben, amikor pár hete egy budai társasház lépcsőházában elfogták. A legtöbb körözést az ország különböző helyein, sorozatban elkövetett bűncselekmények elkövetői, betörők, csalók gyűjtik be.

Az abszolút csúcstartó egy somogyzsitfai férfi, akinek 2016-ban 31 körözést sikerült felhalmoznia.

A körözésekkel a rendőrkapitányságok, rendőrőrsök előadói, nyomozói foglalkoznak, napra készen ismerve a lakóhely szerint az illetékességi területükhöz tartozó keresettek listáját. A rendőrség elektronikus adatbázisában állandó frissítéssel elérhető az aktuális lista, amelyhez bármelyik járőr, nyomozó hozzáfér. A nagyobb rendőri egységeknek, megyei, kerületi kapitányságoknak vagy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának vannak speciális, célkörözési csoportjai, akik a kiemelt, nagyobb fajsúlyú ügyek elkövetőinek kézre kerítésére összpontosítanak.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm