14 °C Budapest

Megjelent a rendelet: hétfőtől lépnek életbe az új intézkedések

2020. szeptember 18. 13:43

Az országnak működnie kell, úgy, hogy közben fegyelmezetten, a szabályokat betartva védekezünk, ezért szeptember 21 - től lépnek életbe az újabb, már bejelentett védelmi intézkedések. A részleteket a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletek tartalmazzák.

Hétfőtől tehát kötelező lesz a megfelelő maszkviselés már nem csak a tömegközlekedési eszközökön és az üzletekben, hanem a bevásárlóközpontok, mozik, színházak, múzeumok, könyvtárak közönség által látogatott területén, valamint egészségügyi és szociális intézményekben, közszolgálati és postai ügyfélszolgálatokon is.  A megfelelő maszkviselet azt jelenti, hogy a maszknak el kell fednie a szájat és az orrot is. Fontos változás az is, hogy valóban maszkot kell viselni, nem elég például sállal vagy kendővel eltakarni a szájat.  Ugyancsak hétfőtől lép életbe PCR-tesztek hatósági ára, valamint a zenés, táncos rendezvények, a vendéglátó üzletek és szórakozóhelyek esetében a 23 órás nyitvatartási korlát. Természetesen továbbra is fennmarad az 500 fő feletti rendezvények tilalma.  A kormány döntése értelmében október 1-jétől életkortól függetlenül bárki igényelheti ingyenesen az influenza elleni védőoltást.

A maszkviselési kötelesség be nem tartása szigorúbb szankciókkal fog járni. A tömegközlekedési eszközről leszállítható lesz az, aki nem visel maszkot, és emellett akár 50 ezer forintra lesz bírságolható. Még szigorúbb lehet a büntetés, ha az illető együttműködése hiányában megzavarja a közösségi közlekedést, ez esetben ellene rendőri intézkedést is lehet kezdeményezni és elzárással is büntethető.

A maszkviselési kötelezettséggel kapcsolatos szabályokat- az üzletek, a mozik és a bevásárlóközpontok esetében a kereskedelmi hatóság, minden más helyen a kormányhivatal, a rendőrség pedig bármely helyszínen ellenőrizheti. A maszkviselés betartása az üzletek, bevásárlóközpontok mozik üzemeltetőinek felelőssége is.  Ha az üzemeltető azt észleli, hogy valaki nem hord maszkot, akkor a jogsértő személyt a maszkviselésre felszólíthatja, ha az illető ennek ellenére sem vesz fel maszkot, akkor távozásra kell felszólítani és kiszolgálás is megtagadható tőle. Az üzemeltető csak akkor büntethető, ha semmit nem tesz a jogsértés ellen. Ez esetben a kereskedelmi hatóság az ellenőrzés során vagy a rendőrség értesítése alapján több fokozatban szankciót szabhat ki az üzletre is. Első alkalommal figyelmeztetést alkalmaz, második alkalommal 100 ezer forinttól 1 millió forintig terjedő bírságot szab ki, harmadik alkalommal az üzletet, illetve a helyiséget legalább 3 napra, legfeljebb egy év időtartamra ideiglenesen bezárathatja.

Testhőmérséklet-mérés az Iskolákban és óvodákban

Október 1-jétől az óvodákba, iskolába, szakképző intézményekbe az ott dolgozók és a tanulók csak testhőmérséklet mérés után léphetnek be.  Lázas gyermeket azonnal el kell különíteni és a szülőt értesíteni.  A gyermeket az óvodába, iskolába kísérő szülő illetve más nagykorú személy intézmény területére a testhőmérséklet-mérési pontig léphet be, ha az orrot és a szájat folyamatosan elfedő maszkot visel.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A szórakozóhelyekkel kapcsolatos szabályok

Héttől a vendéglátóhelyek és szórakozóhelyek 23 óráig lehetnek nyitva és továbbra is érvényben marad az 500 fős létszámkorlát. A zárt helyen vagy a nem zárt helyen tartott zenés, táncos rendezvény - függetlenül annak nyilvános vagy nem nyilvános, valamint alkalmi vagy rendszeres jellegétől - abban az esetben tartható meg, ha a rendezvény helyszínén a jelenlévők létszáma - beleértve az ott foglalkoztatott személyeket - egy időben nem haladja meg az 500 főt, és az legfeljebb 23.00 óráig tarthat.

Hétfőtől hatósági árasak lesznek a  PCR-tesztek

Ugyancsak hétfőtől lép életbe az önköltséges PCR-tesztek 19.500 Ft-os hatósági ára. Itt fontos tudni, hogy Magyarországon a mai nappal közel 600 ezer PCR-tesztet végeztek, ezek döntő részét teljesen ingyenesen, az állam költségére.  A potenciális koronavírus-fertőzötteknél a háziorvos, a kórházak illetve járványügyi hatóság által elrendelt PCR-tesztek továbbra is ingyenesek. Fizetnie tehát kizárólag csak annak kell a tesztért, aki saját maga úgy dönt, hogy szeretne tesztet csináltatni vagy külföldről hazatérve 2 db negatív PCR-teszttel mentesülni szeretne a hatósági házi karantén alól. Az egészségügyi szolgáltató erre legfeljebb 19. 500 Ft-os árat számolhat fel, amely magába foglalja a mintavétel és a vizsgálat árát is, és ezen túl semmilyen kiegészítő költség nem számolható fel.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Márciusban biztosítsa otthonát MFO-val!

Hazánkban megközelítőleg 4 millió lakott ingatlanon van biztosítás, ami azt jelenti, hogy minden negyedik háztartás védtelen az elemi károk, a tűzesetek vagy épp a betörés...

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem