Hatalmas pusztítást hagyott maga után a vihar: egyes házaknál milliós a kár

2020. szeptember 1. 13:04

Már most meghaladja a százhatvanmillió forintot a szombati jégverés és a viharok által okozott kár, az extrém időjárás főként Győr-Moson Sopron, Vas és Pest megyében pusztított. Az eddigi adatok alapján az átlagos kárérték is megközelíti a negyedmillió forintot, ami a biztosító szakemberei szerint többszöröse az ilyenkor szokásosnak. Több tucat esetben jelentettek be milliós nagyságrendű kárt a szerencsétlenül jár ügyfelek.

Hétfő délután háromig több mint 650 kárbejelentés érkezett az Aegon Biztosítóhoz a szombati szélsőséges időjárást követően. A károsultak felénél a jégverés volt a legpusztítóbb, de a vihar és a felhőszakadás is rengeteg kárt okozott. A bejelentések több mint 90 százaléka Győr-Moson Sopron, Vas és Pest megyéből érkezett, de Budapestről, valamint Nógrád és Veszprém megyéből is jelentettek eseteket a biztosító ügyfelei. A nyugati országrészeken sokszor baracknagyságú jégdarabok okoztak jelentős összegű károkat. A leghevesebb idő és a legtöbb kár Gödhöz kötődik, de sok bejelentés érkezett Dunakesziről és a Vas megyei Toronyról.

Ahogy korábban, úgy az Aegon Biztosító most is extra kárszakértői kapacitással dolgozza fel a kárbejelentéseket, és gőzerővel üzemel a telefonos, valamint a videós kárfeldolgozás is. A megnövelt kapacitásra a nagyobb értékű károk feldolgozása miatt is szükség van, hiszen ezek kezelése kiemelt körültekintést igényel. A biztosító felhívja az ügyfelei figyelmét, hogy lehetőség szerint azt megelőzően dokumentálják képekkel a viharok okozta károkat, mielőtt hozzálátnak a halasztást nem tűrő helyreállítási munkákhoz. Ehhez egy mobiltelefon is elég, viszont nagyban segítheti a kárszakértők munkáját - hívja fel a figyelmet a biztosító. A folyamatot jelentős mértékben felgyorsítja, hogy mind a kárbejelentés, mind a szemle elektronikus csatornákon is lebonyolítható, akár videón, akár Viberen keresztül.

A gyors bejelentés mellett fontos a kármegelőzés is: ha a meteorológia frontokat jelez előre, érdemes fedett és zárt helyen tárolni az értékeket, zárva tartani az ablakokat, körültekintően parkolni az autókkal. Viharos időben különösen fontos, hogy a házi kedvenceinknek is gondoskodjunk védett helyről.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. október 17. 11:34
Nyár végére  megfigyelhettünk egy tizenkét hónap alatt hatszorozó, majd lefelező Samsung részvényárf...
Kasza Elliott-tal  |  2026. október 17. 06:00
Október elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, itt a gyors értékelésem.F...
Bankmonitor  |  2026. október 16. 11:04
Továbbra is az Otthon Start uralja a hitelpiacot, de akik nem jogosultak a támogatásra piaci hitelbő...
ChikansPlanet  |  2026. október 16. 08:00
A városainkat évtizedek óta a gyorsaság és az autózás logikája formálja. Egyre gyorsabban jutunk el...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 17. szombat
Hedvig
42. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. október 17. 19:20