6 °C Budapest

Kirabolták a magyar mulatós legendát: nagyot hibázott, milliós a kár

2020. július 25. 16:01

Súlyos hibát követett el Bódi Csabi, akinek 1,4 millió forintja bánta azt, hogy a vagyonát készpénzben tartja. A múlt hónapban ugyanis feltörték a kocsiját, ahol a milliós összeget tartotta. A zenész levonta a tanulságot: többé nem fognak kápét tartani az autóban, sem otthon - súlyos tanulópénz volt. Csabiékhoz hasonlóan a magyarok többsége nem tudja elengedni a készpénzt, pedig a bankban nagyobb biztonságban van a vagyonunk. Ráadásul egy felmérés szerint a legtöbben nem is tudnak semmilyen indokot mondani, miért ragaszkodnak annyira a bankókhoz, egyszerűen ezt szokták meg.

Jelentős pénzösszeget loptak el Bódi Csabi autójából, a kocsit a házuk előtt törték fel. A zenésztől 1,4 millió forintot loptak el, ennyit tartott kápében az autójában. Bár a júniusi bűntettet térfigyelő kamerák rögzítették, és Bódi Csabi a tettesek nevét is tudja, egyelőre nem történt előrelépés az ügyben.

Semmilyen fejlemény nem történt, hiába állt a rendelkezésünkre több olyan információ is, amivel a rendőrség a vélhető tettesek nyomára bukkanhatott volna

- mesélte Csabi a Ripostnak, de igyekszik túltenni magát a történteken.

Úgy tudjuk, hogy a történtek óta Németországban tartózkodnak az elkövetők. Talán ezért sem találják őket a hatóságok . Információink szerint az egyik tettes, a hölgy a lányához utazott ki, aki kint él, a többiek pedig követték őt. Az utazás pedig pont kapóra jött nekik, főleg, hogy látták a tévében is, hogy körözik őket

- mesélte Csabi, aki úgy döntött, még több kamerát szereltetnek fel a biztonságuk érdekében.

De azt is megfogadtuk, hogy a házban és a kocsiban sem tartunk a jövőben készpénzt. Ez egy súlyos tanulópénz volt nekem

- vonta le a tanulságot a zenész.

Nem tudjuk elengedni a készpénzt

Az esetből is látszik, miért nem jó a párnacihában, vagy az autóban tartani a készpénzt, ám a magyarok nagy többsége foggal-körömmel ragaszkodik a bankókhoz, érmékhez. Az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége nemrég egy felmérést készített az ügyben, amiből kiderült, hogy a legtöbben nem is tudják, miért ragaszkodnak annyira a készpénzhez, egyszerűen megszokásból használják.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A szervezet kiemelte, a kutatás egyértelműen megállapította, hogy a háztartások többsége rendelkezik bankkártyával, okostelefonnal és laptoppal. A válaszadók kétharmadának van otthonában internet előfizetése, leggyakrabban kapcsolattartásra, hírek olvasására használják az internetet, az internetezéssel töltött órák száma átlagosan napi 3 óra.

A kutatás szerint az elektronikus fizetési módokat megszokásból mellőzik, 46 százalék ezért készpénzzel fizet. A választ adók 30 százaléka azért nem használ elektronikus fizetési megoldást, mert bonyolultnak tartja, 27 százalék szerint pedig nem biztonságos. A legkevésbé ismert és használt fizetési módok a virtuális tárca és a prepaid kártya.

A felmérésből az is kiderült, hogy a válaszadók közel 30 százaléka használja saját bankjának elektronikus fizetési szolgáltatását, minden tizedik a telekommunikációs szolgáltatójának rendszerét is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 20. 22:01
Több mint egymillió forintos bírságot kapott a Duna Médiaszolgáltató az NVB-től elfogult hírszolgált...
Összkép  |  2026. március 20. 19:21
Hogyan lesznek tapasztalt szakemberek, ha a betanulók feladatait átveszi az AI? Feje tetejére állhat...
Holdblog  |  2026. március 20. 10:38
A CEO nyaral, de mi Viktorral éhbérért is! Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A...
ChikansPlanet  |  2026. március 20. 08:00
2024-ben Stockholmban teszteltek először egy hidrofil kompot, ami egy friss jelentés szerint akár 94...
NAPTÁR
Tovább
2026. március 21. szombat
Benedek
12. hét
Március 21.
Az erdők világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?