17 °C Budapest

Újabb részletek a hajóbalesetről: kikerült egy sokkoló hangfelvétel

2019. május 31. 09:00

Egy bólyába kapaszkodva, sírva figyelték a szerdai baleset túlélői, ahogyan utastársaik eltűnnek a Dunában - túlélők nyilatkoztak a tragédiáról, és egy hangfelvétel is előkerült a mentés közben rádiózókról. Közben a Viking kapitányát őrizetbe vette a rendőrség.

"Próbáljuk újraéleszteni!"

Kikerült egy rádiófelvétel, amelyen hallani, ahogy a Rapszódia, valamint a Hullám hajók a vízmentőkkel kommunikálnak, illetve az is elhangzik benne, hány embert sikerült addig kimenteni a vízből a szerda esti hajóbaleset után. A felvételt a Trend FM tette közzé, a vízirendészek arról számolnak be a többi, mentést végző hajónak, hogy éppen kihúztak egy embert a vízből, akit próbálnak újraéleszteni. Végül hét embert tudtak élve kihúzni a Dunából a tragédia után.

Ismert, a Viking nevű kabinos folyami hajó és a Hableány nevű sétahajó szerda este valamivel 9 óra után összeütköztek a Margit hídnál, utóbbi 35 emberrel a fedélzetén néhány másodperc alatt elsüllyedt. A tragédiában eddig 7 ember veszítette biztosan életét, 7 utast sikerült épségben kimenteni, 21 embert még mindig keresnek a hatóságok.

"Sötét volt és mindenki kiabált"

Emberek kiabáltak a sötét vízben, és semmit nem tudtam tenni

- emlékezett vissza a történtekre a baleset egyik túlélője a Chosun című koreai lapnak. Az újság riportere budapesti szállodájukban szólaltatta meg a dél-koreai utasokat, akiket már hazaengedtek a kórházból. A 29 éves Jung azt mondta, hogy az ütközéskor éppen fényképezett, vele együtt nagyjából húszan voltak a fedélzeten, tízen a lenti kabinban maradtak a rossz idő miatt.

A 32 éves Yoon szerint a hajó azonnal felborult és elsüllyedt, a fedélzetről beleestek a vízbe, de a kabinban lévők viszont valószínűleg nem tudtak kijutni. Társuk, Jeong egy mentőövet talált a vízben, és az utolsó erejével megpróbálta elérni, mert tudta, hogy az élete múlik rajta. A rajta található zsinórt odadobta egy utastársának, így menekültek meg. Eközben sírva figyelték, ahogy az emberek felbukkannak, majd eltűnnek a vízben. A 60 éves Anmo pedig megpróbált úszni, de amikor ez nem sikerült, akkor egy közeli hajó matrózának a kezében tudott megkapaszkodni, de kicsúszott és elsodródott. Végül sikerült túlélnie, amíg megérkeztek a mentőcsapatok.

A túlélők a nyilatkozataikban azt a kérdést tették fel, hogy ilyen nagy esőben miért nem fújta le a cég a hajóutat, illetve azt mondták, hogy a baleset után nem ment minden rendben. "Nem volt szervezett mentés", mondta Yoon. A mentőcsapatok szerinte csak azokat mentették, akik eleve megkapaszkodtak, például egy mentőövbe.

A Viking utasai alig észlelték a balesetet

A balkonunkon voltunk, és embereket láttunk a vízben, akik kétségbeesetten kiabáltak segítségért. - mondta az AFP nemzetközi hírügynökségnek Ginger Brinton, a Viking Sigyn 66 éves amerikai utasa.

Nem éreztünk semmit, nem tudtunk róla, hogy mi történt, de egyszerre azt vettük észre, hogy emberek vannak a vízben. Rettenetes volt

- emlékezett vissza. A Viking egy másik amerikai utasa arról számolt be megrendülten, hogy a Hableány milyen gyorsan tűnt el a víz alatt. A 62 éves Clay Finley azért tartózkodott a fedélzeten - miközben a legtöbben még vacsoráztak -, mert a Parlamentet akarta fotózni.  A vélhetően az orrhoz közel tartózkodó Finley fényképezés közben volt szemtanúja a balesetnek.

Láttam, hogy a hajó felborul, emberekkel a fedélzetén. Talán 10-15 másodperc lehetett az egész, és vége volt. Senkit sem láttam felbukkanni

- mondta a férfi könnyeivel küzdve az AFP-nek.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Őrizetben a kapitány

A vízi baleset körülményeinek tisztázása érdekében a BRFK igazságügyi hajózási nautikai szakértő bevonásával nyomozást rendelt el - közölte a BRFK az MTI-vel. A nyomozók szemlét tartottak, tárgyi bizonyítási eszközöket foglaltak le. A nyomozás során beszerzett személyi és tárgyi bizonyítékok alapján felmerült a személyre szóló megalapozott gyanú, ezért a szállodahajó ukrán állampolgárságú kapitányát a nyomozók halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés veszélyeztetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A 64 éves C. Yurij odesszai lakost - kihallgatását követően - őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására.

Az ORFK korábban azt is közölte, hogy a Viking Sigyn hajó "svájci illetőségű céghez tartozik".

Ausztriából és Koreából is jön segítség

Ausztria a Cobra különleges egység tíz búvárját küldte csütörtökön Budapestre, hogy támogassák magyar kollégáikat a dunai hajóbalesettel kapcsolatos mentési munkálatokban - közölte az osztrák belügyminisztérium alapján az MTI. A mentési szakértők az eltűnt dél-koreai utasok keresésében vesznek részt - tette hozzá a tárca.

Őszinte részvétem a szerencsétlenséget szenvedett utasok hozzátartozóinak. Az ilyen tragikus baleseteknél fontos, hogy műveleti erőkkel és korszerű technikával álljunk szomszédjaink rendelkezésére

- hangsúlyozta Eckart Ratz belügyminiszter, egyúttal köszönetet mondott a Cobra kötelékében szolgálóknak.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. május 18. 10:49
Sokan évek óta ugyanazt az elavult, ezer sebből vérző bankszámlát használják, miközben a fizetésük i...
Holdblog  |  2026. május 18. 09:37
Az új kormány legnagyobb tétje nem az lesz, mennyi pénzt tud visszaszerezni az elszámoltatásból, han...
MEDIA1  |  2026. május 18. 09:23
Az Átlátszónak adott interjúban Forgács Ágnes, a Ripost volt munkatársa arról beszélt, hogyan működö...
Kasza Elliott-tal  |  2026. május 17. 13:29
2024 végén elemeztem, és '25 januárjától követem. Elrepült hipp-hopp 16 hónap, és máris érdemes ráné...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 18. hétfő
Erik, Alexandra
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem