A poggyászkésés, elvesztés, lopás vagy sérülés nemcsak stresszes, hanem költséges is lehet. Fontos, hogy tisztában legyünk a jogainkkal.
Ha meghalljuk a szót, DNS teszt, legtöbbünknek elsőre az apasági vizsgálat ugrik be, pedig a genetikai vizsgálatok segítségével rejtett betegségekre is fény derülhet, akár életek is múlhatnak rajta.
A DNS-tesztekben és a modern orvostudomány fejlődésében rengeteg potenciál van, hiszen olyan rejtett betegségekre derülhet fény, ami adott esetben egy egész generáció életét változtathatja vagy mentheti meg.
A radikális döntés
Ugye még emlékszünk az Oscar-díjas amerikai színésznő, Angelina Jolie nagy felháborodást kiváltott műtétjére, amikor egy hibás gén miatt megelőzésként távolíttatta el melleit, később méhét és petefészkeit, nehogy édesanyja és nagynénje sorsára jusson. Ők ugyanis még hatvan éves koruk előtt mellrák következtében haltak meg. És mindez egy sima vérvételből kimutatható volt. A módszer ugyan szokatlanul radikális, azonban hatékony, ám nem száz százalékos - olvasható a Házipatika oldalán.
Karnyújtásnyira
Kíváncsiak voltunk, Magyarországon népszerűek-e ezek a vizsgálatok, illetve mennyibe kerülnek. Olyan szakembereket szólaltattunk meg, akik nap mint nap végeznek apasági, és egyéb genetikai vizsgálatokat.
"DNS alapú leszármazási, genetikai és mikrobiológiai vizsgálatok közvetítését végzem, ami azt jelenti, hogy mi magunk (jelenleg) ilyen vizsgálatokat nem végzünk, hanem a velünk szerződésben álló külföldi laboratóriumok végzik ezt el. Mi a mintavételt, a hivatalos adminisztrációt, a minták küldését, az eredmények fogadását, azok magyarra fordítását, végül az eredményekhez kapcsolódó konzultációt végezzük." - mondta el a Pénzcentrumnak Dr. Bezzegh Attila, a Dr. Bezzegh Szakértő Iroda Kft. cégvezetője.
54 ezertől 790 ezerig
- Az apasági vizsgálatok (DUO - gyermek és feltételezett apa, TRIO - gyermek, feltételezett apa és anya) 54 ezer és 120 ezer forint között mozognak, hatósági kérésre jegyzőkönyvezetten is végzik őket.
- A születés előtti apasági vizsgálat (a 8. betöltött terhességi hét után, a magzat veszélyeztetése nélkül) ára 590 ezer forint, sürgős (3 napos leletkiadás) esetben 790 ezer forint.
- Egyéb családi kapcsolati vizsgálatok: testvéri kapcsolat (édes, féltestvér); nagyszülő-unoka; más kapcsolatok ára 90 ezer és 150 ezer forint között mozog,
- Családfa, származási vizsgálatok 80 és 120 ezer forint között vannak
- Az úgynevezett uBiome Explorer teszt a bélben élő mikroorganizmusokat mutatja ki, a bélflóra összetételének vizsgálatával és összehasonlításával a nemzetközi adatbázisban levő adatokkal, az egészségeseskével és betegekével egyaránt. Az ára 100 ezer forint.
- Healthy Weight genetikai teszt az optimális testsúlyt befolyásoló genetikai markereket vizsgálja, ára 99 ezer forint. Segítségével megvizsgáltathatja a testsúlyát leginkább befolyásoló 45 genetikai markert (SNP-t), a kapott eredményeket a laboratórium a kiadott leletben összeveti a populációs átlaggal, és végül javaslatot tesz az étrend módosítása, a testmozgás-stratégiák, és az egészségesebb életmód kialakítása tekintetében.
- A SkinaCare DNA teszt a bőr öregedési folyamataiban résztvevő genetikai markerek vizsgálatát jelenti, mely 140 ezer forintba kerül. egy olyan DNS alapú genetikai vizsgálat, mely a bőr öt alapvető tulajdonságát vizsgálja meg genetikai alapon. Azt nézi meg, hogy az adott folyamatokért felelős gének az átlagostól jobban, vagy kevésbé jól vannak-e reprezentálva, és ez alapján meg tudják válaszolni azt, hogy van-e valamilyen eljárás, kozmetikai szer, táplálék-kiegészítő, aminek az alkalmazása hasznos, illetve melyek azok az anyagok, amire biztosan nincs, és nem is lesz szükségünk ahhoz, hogy a bőr fiatalos állaga minél tovább megmaradjon.
Érdeklődtünk arról is, mennyire népszerűek ezek a vizsgálatok, havonta hány alkalommal végzik el őket, ám (érthető okok miatt) a vizsgálatok számáról csak közelítő adatokat kaptunk: apasági vizsgálatból havi 40-60 darabot készítenek, születés előtti apasági vizsgálatból havi 2-4 darabot kérnek. Családfa vizsgálatból (elsősorban GPS Origins) havonta 10-12 készül, vastagbél mikrobioma tesztből 8-10, testsúly és bőrvizsgálatból pedig a legkevesebb, mindössze havi 1-2-t. Az apasági vizsgálatok száma hónapról hónapra kismértékben növekszik, a GPS Origins iránti érdeklődés jelentősen, az Explorer teszté is nagy mértékben nőtt az elmúlt negyedévben - tudtuk meg a szakértőtől.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
SYNLAB GenoID DNS Laboratórium rutinszerűen végzi ezen vizsgálatokat magánemberek számára is (apasági-, rokonsági vizsgálatok, genetikai eredet, családfakutatás, leszármazás - tudtuk meg Dr. Egyed Balázs laboratórium vezetőtől. Nagyon hasonló árakkal találkozhatunk itt is, az apasági vizsgálat 55 és 800 ezer forint között mozognak, rokonsági vizsgálatok 35 és 159 ezer forint között érhetőek el.
Az emberek sokféle különböző indítékkal keresik fel a laboratóriumot, az apasági vizsgálaton kívül sokan kíváncsiak az eredetükre, vagy éppen rokonaikat szándékoznak felkutatni.
Egy érdekes dologra is felhívta a szakember a figyelmünket: Itthon, ellentétben például Németországgal, nincs érvényben kifejezetten szigorú jogszabályi korlátozása arra vonatkozóan, hogy milyen mintával dolgoznak, tehát elvileg a minta tulajdonosának a tudta nélkül is el lehet végezni a vizsgálatot.

Az Atomenergia Hivatal azonnali hatállyal felfüggesztette a Paks II. építését: beomlott egy gödörfal
Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) azonnali hatályú intézkedést rendelt el a Paks II. atomerőmű építési területén.

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Még több otthon juthat energiahatékonysági támogatáshoz (x)
Elindult a jelentkezés a Magyar Fejlesztési Bank megújult Energiahatékonysági Otthonfelújítási Programjára.
-
Kiváló minőségű pékáruk a Vela Pékségtől (x)
A Vela Pékség elhivatottsága a kiváló minőség iránt a KMÉ-védjeggyel is igazolást nyert.
-
Kiváló minőség jele a Nádudvari Élelmiszer Kft. termékein (x)
A Nádudvari Élelmiszer Kft. elkötelezett a kiváló minőség iránt – ezt bizonyítja a KMÉ-védjegy is.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


