Az ügy nagy visszhangot váltott ki az Egyesült Államokban és világszerte, felháborodást keltve.
Súlyos baleset történt az ásotthalmi roncsderbin. Nem sokkal a verseny rajtja után az első kanyarban az egyik kocsi kirepült a pályáról, és több tucat nézőt elsodort.
Nem sokkal a rajt után, az első kanyart követően egy autó kirepült a pályáról az ásotthalmi roncsderbin, és a Délmagyar információ szerint több tucat nézőt is elsodort. Egyelőre annyit tudni, hogy közülük hatan sérültek meg, egy ember súlyosan, ám a sérültek között gyerek is van.
A versenyt félbeszakították, és a lap információ szerint a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja az eset körülményeit. A balesetről videó is készült, ám azt csak erős idegzetű olvasóknak ajánljuk megtekintésre.
(A borítókép illusztráció.)
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







