30 °C Budapest

A héten mennél fogorvoshoz? Felejtsd el!

MTI
2017. szeptember 4. 08:30

Várhatóan az ország délnyugati sarkában lesz a leglátványosabb a fogorvosok hétfőn kezdődő tiltakozó akciója. Csaknem 2800 közfinanszírozott praxisból 700-ban vállalták, hogy három napon át csak a sürgős beavatkozásokat végzik el a tb-támogatott rendeléseken - olvasható a Népszava hétfői számában.

Mint írják, az orvosok ezzel a demonstrációval tiltakoznak az ellen, hogy évek óta sokkal kevesebb pénzt kapnak a betegellátásra, mint amennyiből praxisaik még működtethetők. Az ő ellátmányuk töredéke annak, mint amennyit az alapellátás másik nagy csoportjára, a háziorvosokra fordít az állam.

A legtöbb fogorvos Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Somogy és Zala megyében csatlakozott az akcióhoz. Budapesten a Csengery, a Visegrádi, a Hercegprímás utcai, a Hősök terei szakrendelők is csak a sürgősségi esetek ellátását vállalták. Pest megye 240 szolgáltatójából 70-100-ban korlátozzák a betegfogadást.

Az akció szervezője, Nagy Ákos keszthelyi fogorvos a lapnak azt mondta: most az egészségügyi kormányzat évente átlagosan 2800 forintot hajlandó költeni egy polgár ellátására. Példaként említette, hogy egy fogtömésért a magánrendelőben 10-15 ezer forintot is elkérnek, míg ő az egészségbiztosítótól a lyuk nagyságától függően 1800-2200 forintot kap, miközben ugyanazt az anyagot használják. Nagy Ákos erős vészjelnek tartja, hogy a fogorvosi körzetek 10 százaléka már betöltetlen. Üres praxis nemcsak vidéken, hanem már Budapesten is található.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. augusztus 12. 09:23
Június végén lejárt a bankszámladíjakra vonatkozó díjstop, júliustól pedig több banknál drágult a ba...
MEDIA1  |  2026. augusztus 11. 17:31
Súlyos betegség következtében életének 61. évében elhunyt Kis Ervin Egon újságíró, dokumentumfilmes,...
Holdblog  |  2026. augusztus 10. 11:25
HOLD After Hours Balásy Zsolttal és Pekár Dáviddal Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD Af...
ChikansPlanet  |  2026. augusztus 7. 08:00
A városi hőségnek évente 350 ezren esnek áldozatául. Két friss kutatás egybehangzó eredménye szerint...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 12. szerda
Klára
33. hét
Augusztus 12.
A fiatalok világnapja
Augusztus 12.
Az elefántok napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. augusztus 12. 09:02