Futhatnak a pénzük után a metróbaleset sérültjei

Pénzcentrum
2016. december 6. 11:05

Sokakat megdöbbentett, hogy a néhány éve felújított, új szerelvényekkel ellátott 2-es metróban durva sérülésekkel járó baleset történt hétfőn. Korábban az utasbiztosítást a közlekedési vállalat biztosította, azonban 2012-ben ez a szerződés megszűnt, így a kárigényt közvetlenül a cégnek nyújthatják be az utasok. Mutatjuk, milyen lehetőségeink vannak a kárunk megtérítésére.

Sokakat megdöbbentett, hogy a néhány éve felújított 2-es metró balesetet szenvedett hétfő reggel. A balesetben több mint tízen (a BKK közleménye szerint csak nyolcan) megsérültek, a balesetet szenvedettek között volt végtagtörés, fejsérülés, sőt, kétszeres bordatöréses mellkasi sérült is.

Egy utasnak a sérülése olyan súlyos, hogy emiatt le kell mondania a már befizetett, bécsi adventi utazását, emiatt pedig kártérítési pert fontolgat. Az eset súlyosságát egyébként az is mutatja, hogy az ügyben a rendőrségi eljárás indult.

Nincs biztosítása a vállalatnak?

2012 január 1-ig az érvényes jeggyel vagy bérlettel utazókat a fővárosi közlekedési járműveken a közlekedési vállalat biztosította, azonban ekkor a szerződés megszűnt, így a balesetet szenvedőknek nincs automatikus utasbiztosítása. Ezzel a BKV (egy 2012-es közleménye szerint) évente 50 millió forintos megtakarítást ér el.

Sok más vállalathoz hasonlóan van a közlekedési vállalatnak felelősségbiztosítása, amely a baleseteknél fizet, ez azonban nem automatikus. A BKK üzletszabályzata szerint:

A Szolgáltató felelős, ha az utas a járművön való tartózkodása közben vagy a be-, illetve kiszállása alkalmával a személyszállítással összefüggésben történt esemény következtében meghal, megsérül, testi vagy szellemi épségében egyéb károsodást szenved.

Ez alapján a BKK lehet, hogy automatikusan kártérítést fog fizetni a balesetben sérülést szenvedőknek, azonban a publikus üzletszabályzat ebben a kérdésben erősen hiányos, így a balesetben sérülést szenvedőknek érdemes a kárigényüket jelezni a társaságnak.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A baleset miatt elmaradó utazások, kiesett munkanapok miatt azonban nem feltétlenül fizet a szolgáltató, erre az üzletszabályzatban nem térnek ki.

Ez azt jelenti, hogy akár fizethetnek is, de a kártérítési eljáráson valószínűleg végig kell verekednie magát a károsultnak. Ha tehát a baleset miatt hosszabb távú problémák lépnek fel (egy bordatörés gyógyulása akár hónapokig is eltarthat) és a BKK nem téríti meg a kárt, akár jogi útra is lehet terelni a kérdést.

Mielőtt ilyen radikális módszert választunk, mindenképp érdemes egyezetni a kár ügyében a BKK-val, ha pedig ez nem vezet eredményre, akkor érdemes felkeresni a békéltető testültet, ahol pénzügyi vitás kérdéseket tisztáznak. Ha ezek után sem sikerül kellőképpen rendezni az ügyet, akkor még mindig kezdeményezhetünk bírósági eljárást.

Címlap: MTI/Mihádák Zoltán

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. június 29. 20:04
A 26. ARC közérzeti pályázatra 2026. július 28-án délig lehet jelentkezni. Magyarország egyik legism...
Bankmonitor  |  2026. június 29. 17:08
Mintegy 218 ezer szerződést véd a kamatstop, mely a tervek szerint 2026. szeptember végével lejár. E...
Buxelliott  |  2026. június 29. 06:33
Az ellenállásról lefordult az árfolyam, kialakult a várt rejtett divergencia, majd esésbe fordult az...
iO Charts  |  2026. június 28. 10:01
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? A Rivian részvény az elmúlt évek egyik leglátványosabb tőzsdei ki...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 29. hétfő
Péter, Pál
27. hét
Június 29.
Nemzetközi Duna-nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?