Több mint 70 százalékkal nőtt az elektromos rollerekkel okozott, személysérüléssel járó balesetek száma egyetlen év alatt.
Több mint másfél éve, hogy Bajor Imrét végső útjára kísérhette a családja, barátai és rajongói, ennek ellenére a színművésznek még nem állítottak sírkövet. Ennek oka, hogy a hagyatéki ügyek elhúzódnak, és bizony a sírkő állítás sem olcsó manapság Magyarországon, ez gyakran több milliós tételt jelent. Persze több megoldás is van arra, hogy akár már előre gondoskodjuk saját temetkezésünkről.
2014 augusztusában hunyt el Bajor Imre, a temetésén több ezren vettek részt. Ennek ellenére a családja még most sem állított sírkövet, csupán a fejfa és friss virágok díszítik a nyughelyét. Ennek oka egyébként, hogy a színész hagyatéki ügyei elhúzódnak, viszont Bajor Imre egykori barátai már most szeretnének emléket állítani - írja a Borsonline.
A temetkezés egyébként nem olcsó manapság hazánkban, így nem is csoda, hogy a család nem tudta zsebből kifizetni a sírkő sokszor milliós költségeit. A temetkezést azonban mindenkinek ki kell előbb-utóbb fizetnie.
Mennyibe kerül a rokonok búcsúztatása?
Hazánkban az utóbbi időben jelentősen nőttek a temetkezéssel kapcsolatos költségek. Egy temetés függ:
- A kellékek díjától,
- Az elvégzett munkálatoktól,
- A sírhely árától,
- A sírásás, ravatalozás díjától és
- A sírkő árától, a sírköves munkadíjától.
Ezek a kiadások összesen sokszor elérik a milliós tételt, de nem ritkák a 2-3 millió forintba kerülő temetkezések sem.
- mondta korábban a Pénzcentrum kérdésére a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI).
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Hogyan készülhetünk fel a kiadásokra?
A legtöbb családnak anyagi megterhelést jelent a végső búcsút kifizetni. Az életbiztosítás lehet az egyik megoldás a temetkezési költségek fedezésére, ez ugyanis nem képezi a hagyaték részét, így a halotti bizonyítványt (és még néhány dokumentumot) bemutatva akár pár napon belül is hozzájuthat a kedvezményezett a biztosítási összeghez.
Ahogy arról korábban már írtunk ebben segítségünkre lehet az önsegélyező pénztári megtakarítás is, sőt már kifejezetten a temetési költségek kifizetésére szakosodott szolgáltatót is találhatunk. Erről részletesebben korábbi cikkünkben olvashatsz.
Rémálommá vált a rollerhelyzet a magyar utakon: egyre több gyerek kerül kórházba súlyos sérülésekkel
Az e-rolleres balesetek száma ugrásszerűen megnőtt, és aggasztóan magas a súlyos, gyakran gyermekeket érintő sérülések aránya.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








