Tizenkét év után először emeltek a díjmentes készpénzfelvétel limitjén, de nem mindenki élhet vele automatikusan.
Az Országgyűlés kedden a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvény módosításával arra kötelezte a biztosítókat, hogy meglévő ügyfeleiknek jövőre már nem kínálhatnak az új ügyfeleknek kínáltnál hátrányosabb díjtarifát.
A képviselők 136 igen szavazattal, 4 nem ellenében és 34 tartózkodás mellett fogadták el a változtatási javaslatot, amely a kihirdetést követő kilencvenedik napon lép hatályba.Azért tartották szükségesnek a szabályozást, mert egyes biztosítók az elmúlt években csak az új ügyfeleknek tettek kedvezőbb ajánlatot a következő biztosítási időszakra, míg a régi ügyfeleik szerződése az újakhoz képest rosszabb feltételekkel módosult.
A parlament arra is kötelezte a biztosítókat, hogy honlapjukon és az ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeikben folyamatosan tüntessék fel ezt a változást. A pénzintézeteknek emellett figyelemfelhívásra alkalmas módon értesíteniük kell ügyfeleiket az évforduló előtt arról, hogy a díjtarifa a már meglévő ügyfeleknek nem lehet hátrányosabb, továbbá arról is, miként módosul a szerződés a régi ügyfél javára az új szabályozás eredményeként.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







