Az ünnepi időszak a meghittségről és a fényekről szól, ugyanakkor a lakástüzek kockázata jelentősen megnő ebben az időszakban.
A csütörtöki vihar miatt minimális kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz péntek délutánig, de a júliusi viharkárok ezres nagyságrendűek az egyes biztosítóknál, a kár pedig van ahol az egymilliárd forintot is meghaladja - közölték a biztosítók pénteken az MTI-vel.
Az Aegon Magyarország, ehhez a biztosítóhoz a július 8-i, és az azt követő viharok miatt eddig 11 694 kárbejelentés érkezett, a károk értéke mintegy 1,6 milliárd forint. Az átlagos kár 139 ezer forint. A nagy összegűnek számító - egymillió forintnál nagyobb - károk 170-re rúgnak. A legtöbb kárbejelentés Budapestről, Pest megyéből és Fejér megyéből érkezett.
A Groupama Biztosítóhoz a július 8-i viharok miatt 7630 lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett, a károk becsült összege megközelíti az egymilliárd forintot. A károk 80 százalékát már felmérték a szakértők. Ehhez a biztosítóhoz a július 17-18-i viharral kapcsolatban eddig 881 kárbejelentést tettek az ügyfelek, ezek becsült kárösszege 75 millió forint. A csütörtöki lokális vihar miatt - amely elsősorban Budapestet, Nógrád- és Heves megyét érintette - eddig csak néhány kárbejelentés történt, ezek becsült kárértéke 4 millió forint.
Az Allianz Biztosítóhoz a július 8-i viharral kapcsolatosan 6500 kárbejelentés érkezett, a károk értéke meghaladta az 500 millió forintot. A július 17-i viharral kapcsolatosan pedig a bejelentett több mint 850 kár értéke megközelíti a 60 millió forintot.
A csütörtöki vihar miatt eddig Budapestről, valamint Berettyóújfaluból és Edelényből, illetve ezen települések környékéről érkeztek bejelentések, de pontosabb adatok csak hétfőn várhatók - közölte a biztosító az MTI-vel.
Óriási bejelentést kapott rengeteg magyar autós: súlyos költség lett olcsóbb, ezt már sokan megérzik
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainak átlagdíjai országosan 0,8 százalékkal csökkentek a III. negyedévben.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








