0 °C Budapest

Nem is gondolnád, miért annyira veszélyes az energiaital

2015. április 5. 10:00

Az energiaitalok önmagukban nem veszélyesek, a koffein túladagolása azonban a fiataloknál, fiatal felnőtteknél és a szívbetegséggel élő felnőtteknél életveszélyes ritmuszavart okozhat.

A veszélyekre egy nemzetközi kardiológuscsoport hívta fel a figyelmet a Canadian Journal of Cardiology című kanadai szaklapban.

Az Élelmiszerbiztonsági Európai Hatóság (EFSA) nemrég hozta nyilvánosságra a koffeinről szóló biztonsági szakvélemény vázlatát, amely szerint "az adagonkénti 200 milligramm és a napi legfeljebb 400 milligramm koffein az európai felnőttek számára egészségügyileg kockázatmentes".

A kutatócsoport a kockázat kérdését az energiaitalok fogyasztása felől közelítette meg. A kutatást Fabian Sanchis-Gomar, a madridi Október 12. Kórház kutatóintézetének munkatársa vezette.

Az energiaitalok hirtelen szívhalált okozhatnak fiataloknál, látszólag egészséges embereknél. A már szívbetegséggel élők számára a halálos aritmia, vagyis szívritmuszavar kockázata jelentős. Egy esetben például sportolás és egy energiaital elfogyasztása után pitvarfibrillációt regisztráltak egy 13 éves fiúnál. Ez a tünet nem szívbeteg gyerekeknél normális esetben rendkívül ritka

- írják a szakértők.

A kutatók becslése szerint a 12 és 19 év közöttieknek csaknem egyharmada rendszeresen fogyaszt koffeintartalmú italt. "Ezekben az italokban nagy mennyiségben van jelen a koffein, ami jelölve is van rajtuk. Ugyanakkor gyakran álcázott koffeint, például guaranát tartalmazhatnak, amely a kávébabok élénkítő anyagának többszörösét tartalmazhatja.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az Egyesült Államokban 2007-ben 5500 koffein-túladagolásos esetet regisztráltak, 46 százalékukban 19 év alatti személy szorult segítségre.

A szakértők szerint nagyon fontos az energiaitalok elővigyázatos fogyasztása. Naponta 250 milliliter biztonságos és elviselhető az egészséges szervezetnek, sportteljesítmény fokozására azonban nem szabadna ilyen italt fogyasztani. Alapbetegséggel élőknek ajánlott megkérdezni egy kardiológust az őket érintő kockázatokról. Alkohollal és egyéb drogokkal történő együttes fogyasztása pedig mindenképpen kockázatos és akár halálos kimenetelű is lehet.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
MEDIA1  |  2026. február 3. 13:34
Egy helyen lesznek elérhetők a közönségkedvenc műsorok.
Bankmonitor  |  2026. február 3. 10:45
Decemberben 268,78 milliárd forint lakáshitelre kötöttek szerződést a magyarok. Ez nem rekord, de íg...
Holdblog  |  2026. február 3. 09:30
Az elmúlt időszakban több helyen járva azt tapasztalom, hogy elképesztően negatív a magyar gazdaságr...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?