12 °C Budapest

Budapesti banki robbantás: még mindig keresik a tettest

Pénzcentrum
2014. július 29. 14:03

Lassan nyolc hónapja keresik a januári banki robbantás tettesét, tetteseit.

Még mindig nagy erőkkel keresik a januári banki robbantás tetteseit - derül ki (furcsamód) egy helyreigazításból. A Blikk még májusban írt arról, hogy gyakorlatilag leállította a rendőrség a nyomozást, a nagy létszámú nyomozócsoport tagjai már nem keresik az elkövetőt. Az Országos Rendőr-főkapitányság - lapunkhoz is eljuttatott helyreigazításában - cáfolja a lap információit: úgy tűnik tehát, hogy a nyomozók még mindig keresik az elkövetőket.

A lap szerint az eddig beérkezett szép számú lakossági bejelentéseket kivétel nélkül kivizsgálják s feldolgozzák. Egyetlen elvarratlan szálat sem hagynak. Azt is meghatározták a szakemberek, hogy pontosan milyen robbanóanyaggal történt a támadás, több száz nyomot rögzítettek, s jó néhány tanút is kihallgattak a nyomozás során.

Január 13-án, hétfőn reggel egy Budapest XIII., Lehel úti, egymással szomszédos bankfiókok utcafronti bejárati oldalának egy része 4 óra 18 perc körüli időben kirobbant. Személyi sérülés nem történt. A környéken lakók hatalmas robajra ébredtek, a robbanás hangja több kerülettel arrébb is hallatszott: sokan mennydörgésszerű hangot hallottak, megszólalt több riasztó, néhány perccel később pedig rendőr-és tűzoltóautók hangja verte fel a hajnali csendet. Az üvegszilánkokat a robbanás ereje a Lehel utca másik oldaláig, mintegy nyolcvan méterre repítette, még délelőtt is üvegszilánkok borították az úttestet.



Képek a feltételezett robbantóról Fotó: police.hu

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a robbanást ismeretlen szerkezetű és ismeretlen típusú robbanóanyag okozta, a bűncselekmény nem emberi élet kioltására vagy személyi sérülés okozására irányult, személyi sérülés nem történt. A bűncselekménnyel összefüggésben a rendőrség keresi azt az ismeretlent, aki a helyszínről egy cross enduro jellegű, tarka színű, forgalmi rendszám nélküli, 150-170 cm3-es, robogónál nagyobb méretű motorkerékpárral elhajtott.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A rendőrség korábbi tájákoztatása szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés bűntett és közveszély okozása bűntett
elkövetésének gyanúja miatt folytatja az eljárást ismeretlen tettes ellen. Az ügy felderítését 135 főből álló nyomozócsoport végzi - mondták februárban.

Fotó: police.hu


A rendőrség hivatalos tájékoztatásai azt tartalmazták, hogy a bűncselekmény nem emberi élet kioltására és/vagy személyi sérülés okozására irányult, a végrehajtás során személyi sérülés nem történt. Az eljárás azonban ismeretlen tettes ellen folyik robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés bűntett és közveszély okozása bűntett elkövetésének gyanúja miatt. Azt is megtudtuk a rendőrségtől, hogy a robbantó nem vitt el pénzt, vagy bármi mást a bankfiókból.

Az is biztos, hogy a rendőrség hivatalos honlapján ma is megtalálható a - bruttó 10 millió forintos - nyomravezetői díj kitűzéséről szóló, január 16-i felhívás.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 23. 11:09
Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete bejelentette, hogy helyettes vezetőjük, Perger István...
iO Charts  |  2026. február 23. 10:01
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? Nem tudom, tisztában vagytok-e vele, de egy alapos fundamentális...
Holdblog  |  2026. február 23. 08:02
Ismert tőzsdei bölcsesség, hogy a buborékok kipukkanása általában nem akkor következik be a tőzsdéke...
Kasza Elliott-tal  |  2026. február 22. 16:53
Átnézem időnként, melyik osztalékrészvényt - amiket nem tartásra, hanem kereskedésre vettem - mikor...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 23. hétfő
Alfréd
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom