11 °C Budapest

Bárhol leszakadhat az ég pénteken

MTI
2014. július 11. 12:02

Az egész országra első-, valamint másodfokú figyelmeztetéseket adott ki péntekre a várható jelentős mennyiségű csapadék miatt a meteorológiai szolgálat. Bárhol az országban lehet felhőszakadás is.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök esti, az MTI-hez eljuttatott figyelmeztetésében azt írta: késő estig a Dél-Dunántúlon és az Alföldön többfelé, éjszaka elszórtan, majd pénteken napközben az országban többfelé várható zivatar, sőt egy-két helyen heves zivatar is kialakulhat. A zivatarokhoz felhőszakadás, az intenzívebb zivatarokhoz jégeső és viharos (60-90 kilométer/órás) széllökés társulhat.

Pénteken a napi csapadékmennyiség a Dunántúl délkeleti és az Alföld déli részét leszámítva 20, északkeleten és északnyugaton 30 milliméter fölött alakulhat - emelték ki.

A veszélyjelzés szerint pénteken Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Nógrád, Vas és Veszprém megyében várható a legtöbb eső.

Emellett az egész országban kialakulhat felhőszakadás is. Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Vas, Veszprém, Zala és Pest megyében, valamint Budapesten az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt akár 50 milliméternél is több eső hullhat. Emiatt ezekre a területekre narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést, míg a többi megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a felhőszakadás veszélye miatt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az északi, északnyugati szél időnként megélénkül, a Fertő-tó környékén meg is erősödik. Zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13, 18 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20, 26 fok között, keleten néhol kevéssel 20 fok alatt alakul.

Pénteken a legalacsonyabb hőmérséklet 13-18 Celsius-fok között valószínű, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20-26 fok között, keleten néhol kevéssel 20 fok alatt alakul. Az országos, középtávú előrejelzés szerint szombaton is több helyen eshet az eső. Vasárnapra javul az idő, akkor már sok napsütés várható, és akár 30 Celsius-fokig is melegedhet a levegő.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. április 11. 00:20
Holnap választások lesznek Magyarországon, a 2026-os kampány időszaka szomorú képet fest Magyarorszá...
MEDIA1  |  2026. április 10. 21:31
A hirado.hu-ra egyetlen tudósítás sem került fel, pedig a YouTube szinte felrobban, annyira sokan né...
iO Charts  |  2026. április 10. 19:56
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? Megbicsaklott a Visa és a Mastercard részvény árfolyama. Pedig, h...
Bankmonitor  |  2026. április 10. 13:32
A legtöbbünk szerint túl drága a bankolás Magyarországon, mégsem lépünk. Ha a számlaköltségek kerüln...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 11. 07:45