Míg a kgfb kampány első hete viszonylag csendesen telt, addig az elmúlt napokban már megindultak a kötések; az autósok egyre nagyobb számban győződnek meg róla, hogy érdemes kihasználni az újabb jelentős áresést. Bár a váltók döntő többségénél a fő motivációt az idén is elérhető több ezer forintos átlagos megtakarítás jelenti, egyre többen vannak, akiknél a döntést az befolyásolja, hogy a biztosító milyen kiegészítőt kínál a kötelező mellé.
Az idei kötelező kampányt a merész és újító megoldásokat kínáló biztosítók forgatják fel. Mivel az elmúlt években folyamatosan csökkentek a kgfb díjak, elértük, hogy európai viszonylatban is Magyarországon a legalacsonyabbak. A több éves csökkenés eredményeként mostanra az előző évekhez képest kisebb árkülönbségek adódnak az egyes biztosítók között. Éppen ezért a kötések során egyre nagyobb szerepe van már itthon is annak, hogy a kötelező biztosításhoz milyen kiegészítő szolgáltatások választhatók, hiszen az ár mellett ez is egyre fontosabb szempont az ügyfelek számára.
A négy éve működő Genertel 20-30 százalékos kedvezményt kínál mindazon autósok kgfb-díjára, akik a kötelezőt és a miniCascó extra biztosítást tartalmazó Gépjármű-biztosítási alapcsomagot veszik igénybe, és ezzel gondoskodnak saját káruk fedezetéről is arra az esetre,ha ők maguk okoznak balesetet.
A társaság elsőként vezette be Magyarországon a futásteljesítményhez igazított tarifáit. A Genertel által végzett felmérés szerint növekszik azon autósok aránya, akik éves szinten kevesebb, mint ötezer km-t tesznek meg gépjárművükkel. Ennek oka döntően az üzemanyagárak emelkedése, de szerepet játszik az is, hogy sok esetben a család rendelkezik még egy saját vagy akár céges kocsival.
Óriási bejelentést kapott rengeteg magyar autós: súlyos költség lett olcsóbb, ezt már sokan megérzik
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainak átlagdíjai országosan 0,8 százalékkal csökkentek a III. negyedévben.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








