10 °C Budapest

Fontos határidő közeleg: így csúszhatsz le a filléres ajánlatokról

Pénzcentrum
2011. november 9. 05:23

Az év vége felé szinte alig tudjuk úgy bekapcsolni a televíziót, kinyitni a napilapokat, hogy ne fussunk bele egy-egy kötelező gépjármű felelősség-biztosításról (kgfb) szóló reklámba. A színes, szagos hirdetésekből azonban gyakorta kimaradnak a legfontosabb határidők, pedig ezek ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy részt vegyünk a kampányban. A Pénzcentrum.hu most elkalauzolja olvasóit a határidők birodalmába, s megmutatjuk mire is kell kiemelt figyelmet fordítani, amennyiben a jelenleginél egy kedvezőbb ajánlatot választanánk.

Több millió autósnak még mindig december 31-én fordul a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződése, így azoknak, akik váltani szeretnének ügyelniük kell arra, hogy november 30-ig felmondják az érvényben lévő szerződésüket és, hogy az érvényben lévő szerződésük felmondása legkésőbb december 1. éjfélig biztosan megérkezzen az adott társasághoz. Kényelmesebb helyzetben vannak azok, akik továbbra is meg vannak elégedve eddigi biztosítójukkal, hiszen nekik nincs semmi teendőjük. A különböző társaságok ajánlatainak áttekintésére tehát közel egy hónapja van a váltani készülő autósoknak.

Ugyanakkor a felmondólevél elküldésekor érdemes figyelembe venni a postai átfutási időt is, továbbá azt a tényt, hogy a küldemény esetleg nem érkezik meg a címzetthez. Ugyanilyen probléma adódhat a faxon feladott felmondásokkal is. A szakértők általában azt javasolják, hogy a nyilatkozatot, még időben, ajánlott levélként adják fel az ügyfelek.

Amennyiben valaki csak nehezen tud dönteni, s csak a hónap végére születik meg elhatározása, annak célszerű személyesen eljuttatni a felmondólevelét az érintett biztosító legközelebi egységébe, s ott írásban rögzíteni, hogy a felmondólevelet átvették.

Érdemes figyelni a határidőkre, hiszen amennyiben a felmondólevél nem érkezik be az adott társasághoz a fent is említett időpontig, úgy  a "régi" szerződés marad érvényben a következő évre is, s az arra rákötött biztosítás érvénytelen lesz. Ugyanakkor, ha valaki sikeresen felmondja a biztosítását, viszont nem köt új kgfb-t, annak számolnia kell a biztosítatlanság következményeivel, vagyis azzal, hogy neki kell felelnie az okozott kárért.

Duplán semmi sem véd

Amennyiben november 30-ig nem érkezik meg az előző biztosítónkhoz a felmondó levél és mi mégis újat kötünk, akkor a korábbi kötelező biztosítás marad érvényben. Amennyiben a felmondás nem szabályos, az új biztosítóval kötött szerződés sem lehet érvényes. 

Mit tegyek akkor, ha 2010. január 1. után kötöttem a kötelezőm?

Azoknak is érdemes lehet tanulmányozni a biztosítók 2011-re meghirdetett tarifáit, akiknek a szerződése 2010. január 1-jét követően köttetett. Bár számukra jó tájékozódási alapot nyújtanak a meghirdetett tarifák, ugyanakkor a végleges döntésüket ráér majd meghozni akkor, amikor a jelenlegi biztosítójuktól megkapják az új díjról szóló értesítést. Erről bővebben holnapi cikkünkben olvashatsz.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ellopták, összetört, mit tegyek, ha már nem akarom fizetni a biztosítást

Lopás esetén a rendőrség által felvett jegyzőkönyv utólagos elküldése után akár visszamenőleg is visszakaphatjuk a biztosításunk díját. Nem kell közvetlenül a bűncselekmény után jelentenünk az esetet, de a jegyzőkönyv kézhezvétele után minél előbb jutassuk el annak másolatát a biztosítónkhoz. Ez után napra pontosan kiszámolva visszakaphatjuk a túlfizetett biztosítási díjunkat. Így akár negyedéves, akár éves fizetés esetén sem kell aggódnunk.

Amennyiben eladni kívántuk, vagy eladni készülünk a gépkocsit, akkor sem kell aggódnunk. A biztosító ebben az esetben is a szerződésben szereplő naptári napig visszatéríti a díjat a szerződés bemutatása után.

Baleset után, a gépkocsi javítása közben is fizetnünk kell a biztosítási díjat egészen a forgalomból való kivonásig. A forgalomból kivont gépkocsik tárolása viszont továbbra is a mi feladatunk. Rendszám nélküli járműveket egyáltalán nem, forgalomban lévőket 90 napig lehet közterületen tartani.

Az időn túl...

Az időn túl területi határai is vannak egy biztosításnak, egy Amerikában forgalomba helyezett gépkocsinak nem csak a helyi biztonsági elvárásoknak kell megfelelnie, de külön biztosítást is kell kötni az ott tartózkodás időtartalmára. Európai unión kívüli kirándulások esetén nézzünk utána meddig terjed ki biztosításunk.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. december 5. 15:55
Véget ért a Netflix, a Comcast és a Paramount között zajló licitháború: a Netflix pénteken közölte,...
MNB Intézet  |  2025. december 5. 09:56
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment...
Bankmonitor  |  2025. december 5. 09:55
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a ke...
ChikansPlanet  |  2025. december 5. 09:23
A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig. Az egyszer ha...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 6. szombat
Miklós
49. hét
December 6.
Mikulás
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?