Ki akarják szűrni a csalásokat - nem sikerült nekik?

Pénzcentrum
2008. február 6. 14:00

Miközben itthon nemrégiben a pályázati pénzekkel kapcsolatos csalások miatt volt hangos a sajtó, Amerikában úgy tűnik az állami biztosítási csalásokat vizsgáló program működésével nem elégedettek.

Legalábbis egy, georgia állambeli vizsgálat szerint a 3 millió dolláros (520 millió forintos) költségvetéssel dolgozó program csupán néhány csalásgyanús ügyet vizsgált ki, ráadásul többet közülük hagyott elévülni.

A 10 éves program a 2006-os adóévben összesen 17 biztosítási csalási ügyet vitt el a vád alá helyezésig. Az állami vizsgálat azt derítette ki, hogy több mint 1 millió dollárt (173 millió forintot) költöttek az egyes biztosító társaságok pénzügyi jelentéseinek kivizsgálására, de mindössze egyetlen csalásgyanús pénzügyi jelentést vizsgáltak valójában abban az évben.

Az biztosítási ügyekért felelős állami megbízott, John Oxendine ezzel szemben azt emelte ki, hogy a krónikus alulfinanszírozottság ellenére is rendkívüli hatékonyság jellemezte a programot, amelyben összesen 6 nyomozó végzi a dolgát. Ezzel szemben a hasonló méretű népességgel rendelkező New Jersey államban 270-en dolgoznak a csalásellenes részlegen. Dél-Karolinában (ahol Georgia lakosságának fele lakik) pedig 12 az állományi létszám.

A csalás-ellenes programot egyébként még egy 1995-ös törvény hozta létre, s ebben azt is kijelentették, hogy ennek eredményeképp majd csökkenni fognak a biztosítási díjak. A vizsgálati egység végül 1998-ban kezdte meg működését, amikor is egy jelentés szerint 80 milliárd dollárt (14 ezer milliárd forintot) tett ki a biztosítási csalásban érintett esetek száma - országszerte.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Oxendine szerint 1998 óta az állami kirendeltség összesen 30 millió dollár (5,2 milliárd forint) bírság megfizetésére kényszerítette a társaságokat és az ügynököket. 2006-ban összesen 203 ügyet vizsgált a részleg, ebből 68 százalék elévülés miatt zárult le. Az alacsony siker miatt egyébként a program számára biztosított kis költségvetést is okolják.

PC BLOGGER & PODCASTER
iO Charts  |  2026. március 21. 10:56
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? Nem tudom, tisztában vagytok-e vele, de egy alapos fundamentális...
Bankmonitor  |  2026. március 21. 09:12
Orbán Viktor és Panyi Miklós Facebook oldalán is olyan üzenet jelent meg, ami alapján kiterjesztheti...
MEDIA1  |  2026. március 20. 22:01
Több mint egymillió forintos bírságot kapott a Duna Médiaszolgáltató az NVB-től elfogult hírszolgált...
Összkép  |  2026. március 20. 19:21
Hogyan lesznek tapasztalt szakemberek, ha a betanulók feladatait átveszi az AI? Feje tetejére állhat...
NAPTÁR
Tovább
2026. március 22. vasárnap
Beáta, Izolda
12. hét
Március 22.
A víz világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?