Valóra váltak azok a piaci pletykák, amelyek szerint a Generali új biztosítót alapít. A cég mai sajtótájékoztatóján bejelentette a Genertel direktbiztosító indulását. A cég "már csak" a tevékenység engedélyezésére vár, de abban biztosak, hogy a hamarosan induló KGFB kampányban már teljes erőbedobással részt tudnak venni. Az új cég interneten és telefonon keresztül kíván a non-life szektor domináns szereplőjévé válni.
Az 1,7 milliárd forintos jegyzettőkével és mintegy 30 munkatárssal alakuló, 100 %-os Generali tulajdonú társaság ebben az évben a KGFB piacra kíván betörni. Előzetes számításaik szerint az átszerződők. Illetve új szerződők 10 százalékát kívánják, megszerezi. Ez konzervatív becslések alapján is 50 ezer ügyfél.
Jövőre termékpaletta szélesedi lakossági vagyon, baleset és utasbiztosításokkal is.
Az ügyfélszerzéshez felhasználja a Genertel a nagy online alkuszokat és egyéb stratégiai partnereket, valamint erős kampányban kezd a brand építés miatt.
A direkt biztosító hazai megjelenése (és várhatóan a sor folytatódni fog a Allianz bejelentésével) várhatóan a díjak (főként a közvetítői díjak) csökkenni fognak.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








