Megcsúszáskor a pánikreakciók – például a hirtelen fékezés, kapkodó kormánymozdulatok vagy a reflexszerű ellenkormányzás – súlyosbíthatják a helyzetet.
Sokkoló, ami kiderült a régóta várt technológiáról: eldőlni látszik az önvezető járművek sorsa?
Ha egy önvezető autó balesetet okoz, ki a felelős: az utas, a gyártó vagy maga az algoritmus? Milyen szintű autonómia jellemzi a jelenlegi közúti járműveket, és hogyan hat ez a közlekedésbiztonságra? Az önvezető járművekkel kapcsolatos kérdések továbbra is megosztják a közvéleményt annak ellenére, hogy a lidar, a radar és a kamerák együttes használata a balesetmentes közlekedés jövőjét vetíti előre. Dr. Herke Csongor és Kis Kornél István, a téma szakértői az önvezető járművek jogi és technológiai kihívásait vizsgálták meg.
Bár évről évre egyre több önvezető jármű fut az utakon, a technológia jogi definiálása és szabályozása még mindig kihívásokkal teli, és a fejlődés ütemével is nehezen tart lépést. A széleskörű társadalmi elfogadásnak emellett a sok negatív példa is gátat szab, holott a pozitív hatás már most is tetten érhető.
Professzor Dr. Herke Csongor, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Büntető és Polgári Eljárásjogi Tanszékének és a kar Doktori Iskolájának a vezetője, valamint Kis Kornél István, a magyarországi Bosch csoport mesterséges intelligencia csapatának vezető szakértője az autonóm technológiák összetett kihívásait és jövőbeli lehetőségeit elemezték.
Az önvezető rendszerekkel akár 90 százalékkal csökkenthető a közúti balesetek száma
Az emberi tényező kizárása a vezetési folyamatból jelentős mértékben csökkentheti a közúti balesetek számát. Az autonóm rendszerek ugyanis nemcsak a környezet pontos érzékelésére képesek, hanem előre tudják jelezni a lehetséges veszélyeket, lehetővé téve a jármű számára, hogy proaktívan reagáljon. Kis Kornél István kiemelte:
Az önvezető járművek képesek a balesetek akár 80–90 százalékát megelőzni, mivel kiküszöbölik az emberi hibákat, mint például a figyelmetlenséget, a fáradtságot vagy a szabályszegést, amelyek a legtöbb baleset okozói.
Dr. Herke Csongor megerősítette, hogy az autonóm járművek csökkentik az emberek mentális terhelését, legyen szó például az autópályán történő hosszú és monoton vezetésről vagy a dugóban való araszolásról. A biztonság fokozása mellett ez a mai rendszerek legnagyobb előnye. „A többség fél az önvezető autóktól, azonban határozott meggyőződésem, hogy sokkal kevesebb baleset lenne, ha kizárólag önvezető járművek
közlekednének az utakon. Ötből négy közlekedési baleset olyan okból következik be, ami az önvezető járműveknél biztos, hogy nem történne meg. A balesetek nagy részét a gyorshajtás, a szabálytalan előzések, a nem megfelelő sávváltások és az ittas járművezetés okozza, amelyek egyáltalán nem merülnek fel az önvezető járművek esetében” – tette hozzá.
A lidar-radar-kamera használat elhozhatja a balesetmentes közlekedést
A modern rendszerek már alkalmasak az emberi képességeken túli érzékelésre és előrejelzésre. A lidar technológia segítségével pontos távolságmérések végezhetők, míg a radar a látási viszonyoktól függetlenül is képes érzékelni a környezetet. A kamerák pedig a vizuális információk feldolgozásában nyújtanak kulcsfontosságú segítséget. Ezeknek a szenzoroknak a kombinációja lehetővé teszi, hogy a járművek még kedvezőtlen időjárási körülmények között is biztonságosan közlekedhessenek. A környezet feltérképezésére vonatkozóan Kis Kornél István példaként említette azt az esetet, amikor az autonóm jármű szenzorai felismerték a busz teljes takarásában álló, a jármű elé kilépni készülő gyalogosokat, így elkerülték a balesetet. Ez az emberi érzékelés számára szinte lehetetlen.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Autonóm járműrendszerek a teherforgalomban és a gyártásban
Az autonóm járműrendszerek a személygépjárműveken túl is forradalmasíthatják a közlekedést. A szakértők egyetértettek abban, hogy az önvezető technológiák nem csupán a személygépjárművekben rejlő potenciállal bírnak.
Kis Kornél István rámutatott arra, hogy a technológia széleskörű elterjedése a haszongépjárműveknél és a logisztikai területeken is jelentős előnyökkel járhat, például a teherautók és kamionok esetében a sofőrhiány csökkentésével vagy a szállítási folyamatok optimalizálásával. Emellett megjegyezte, hogy a gyártásban az autonóm logisztikai megoldások, mint például az automatizált raktárakban közlekedő járművek, már most is jelentős hatékonyságnövekedést eredményeznek, és a jövőben egyre nagyobb szerepet kaphatnak a termelési folyamatok optimalizálásában.
Az önvezető járművek szabályozásának hiányzó láncszemei
Az önvezető technológiák elterjedésének egyik legnagyobb akadálya a bizalom mellett a jogi háttér hiányossága, amely világszerte problémát jelent. A szabályozásnak nem csupán lépést kell tartania a technológiai fejlődéssel, ami a jogalkotók számára önmagában is komoly kihívást jelent, hanem a felelősségi kérdéseket kell tisztáznia egy esetleges baleset során.
Továbbá a társadalmi és etikai kérdésekre is választ kell adnia, hiszen az önvezető autók hatalmas mennyiségű adatot gyűjtenek és tárolnak. Dr. Herke Csongor hangsúlyozta, hogy a jogi keretek megteremtése elengedhetetlen ahhoz, hogy az önvezető autók biztonságosan, átláthatóan és felelősségteljesen közlekedhessenek az utakon, és hogy a társadalom bizalommal fogadja ezt az új technológiát.
A jogi szakértő szerint a nemzetközi példák tanulmányozása és a legjobb gyakorlatok átvétele segíthet a jogalkotóknak a megfelelő szabályozás kialakításában. Fontos, hogy a szabályozás ne akadályozza a technológiai fejlődést, hanem éppen ellenkezőleg, támogassa azt, miközben biztosítja a közlekedés biztonságát és a felhasználók jogait.
Óriási árcsökkentést jelentett be a Volkswagen: rengeteg slágermodell kerül kevesebbe Magyarországon
A Volkswagen jelentősen csökkenti teljesen elektromos ID. modelljeinek árait Magyarországon: egyes típusoknál a mérséklés meghaladja a 20 százalékot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







