A Porsche AG részvényei pénteken 7 százalékos zuhanást produkáltak, ami a legnagyobb esés az európai cégek között.

Mint ahogy arról már itt a Pénzcentrumon is beszámoltunk, komoly bírságra számíthat, aki elfeledkezik arról, hogy február 1-től kizárólag a 2025-ben érvényes matricákkal lehet közlekedni hazánk gyorsforgalmi útjain. Január 31-én mintegy 3,5 millió éves országos és éves vármegyei autópálya-matrica jár le, miközben ismét emelkedtek az árak és a büntetések. A statisztikák pedig azt mutatják, hogy Magyarországon még mindig kiugróan magas az autópálya használattal kapcsolatos büntetések aránya.
Jövő hétvégén már megbüntetik azokat az autósokat, akik 2024-es autópálya-matricákkal közlekednek. Az autópályamatrica.hu szakportál arra figyelmeztet, hogy a statisztikák szerint ezen a téren is az utolsó pillanatig halogatják a vásárlást a magyarok, miközben az év elején nemcsak az autópálya-matrica árak emelkedtek, hanem drágultak a büntetések is.
Az éves országos matrica 59.210 forintba kerül, az éves vármegyei 6 890-be, a havi országos 10 710 forintba, heti 6620-ba, míg az egynapos 5320 forintba. A pótdíj összege 60 napon belül 26 640 forint, 60 napon túl már 91 780. Ha valaki nem a megfelelő – például egy D2-es jármű esetén D1-es díjkategóriájú – e-matricát vásárol, akkor a jó matrica mellett a pótdíjkülönbözetet is ki kell fizetni. Ennek mértéke 14 900 forint 60 napon belül, azon túl pedig 47 180.
A szakportál szakemberei az elmúlt évek tendenciái alapján arra számítanak, hogy idén tovább emelkedik online vásárlások aránya még többen választják az éves országos, illetve az éves vármegyei matricákat, miközben havi és a heti matricákat egyre kevesebben veszik. Utóbbi egyik oka a napi matricák bevezetése, de mindkét esetben szerepet játszik a biztonság. Online kényelmesebb és biztonságosabb is (pl. folyamatosan ellenőrizhetők a megadott adatok) a vásárlás.
A szakportál tavaly novemberi felmérése szerint szinte minden válaszadónál a figyelmetlenség vezetett a jogosulatlan úthasználathoz és számos esetben információhiány is hozzájárult a magas összegekhez. (A benzinkúton elírt rendszám, elveszett nyugta, forgalomterelés, megyehatár tévesztése, rossz lehajtó, 60 perces türelmi idő lejárt stb.) Sokan azért halmozták a büntetéseket, mert jóhiszeműen azt gondolják, hogy még érvényes például a heti matricájuk vagy nem is vették észre, hogy hibáztak és mire megkapták az első felszólító levelet, addigra már többször is jogosulatlanul használták az autópályákat, esetleg kicsúsztak a 60 napból.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. adatai szerint 2024-ben tovább nőtt az e-matrica-vásárlások száma: több, mint 15 millió darab úthasználati jogosultságot vettek a közlekedők. Ez pár százezer darabbal több, mint az elmúlt években, de ezen belül egyre több az éves országos, illetve az éves vármegyei matricát vásárlók aránya (plusz 4, illetve 10 százalék), miközben a havi és a heti matricából egyre kevesebb fogy (mínusz 6 és 15 százalék).
A legtöbb vármegyei matricát Pest (jóval 1 millió felett), Fejér (kb. 300 ezer) és Győr-Moson-Sopron (kb. 200 ezer) vármegyére vásárolják. Mindeközben még mindig kiugróan magas az autópálya használattal kapcsolatos büntetések aránya: a statisztikák szerint évente mintegy 1 millió pótdíjat szabnak ki, további 1,5 millió esetet pedig külföldi behajtópartnereknek továbbítanak.

Baltával faragták és nem viccel: teszten a Hyundai 4 kerekű luxusnappalija, fillérekből "tankolható"
Baltával faragott luxusterepjárót villantott a Hyundai: plug-in hibrid változatban teszteltük a vadonatúj Santa Fe-t. Ez az, ami 2025-ben kell.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Tudod, hogy milyen káresetekre fizet a lakásbiztosításod?
A kutatásunkban arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább.
-
Egyetemre menjek vagy vállalkozzak? Sok fiatal teszi fel a kérdést
Bethlendi András tanszékvezető szerint egy komoly vállalkozás vezetéséhez nélkülözhetetlen a legfrissebb nemzetközi gazdasági módszertanok alkalmazása.
-
Kiváló minőségű pékáruk a Vela Pékségtől (x)
A Vela Pékség elhivatottsága a kiváló minőség iránt a KMÉ-védjeggyel is igazolást nyert.
-
Kiváló minőség jele a Nádudvari Élelmiszer Kft. termékein (x)
A Nádudvari Élelmiszer Kft. elkötelezett a kiváló minőség iránt – ezt bizonyítja a KMÉ-védjegy is.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


