13 °C Budapest
Kilátás az autó szélvédőjéről esőben és nedves hóban. Rossz látási viszonyok a városban való közlekedés közben. Havas út.

Több ezer magyar jogosítványát vonhatnák be hamarosan: nincs kegyelem, itt az új szabály

2024. december 9. 09:35

Azok, akik uniós országban okoztak súlyos balesetet, és ezért a vezetéstől eltiltották őket, nem ússzák meg hazájukban sem a következményeket.

Új irányelveket fogadott el az EU a jogosítványok bevonásáról. Eddig nem volt tagállami összehangoltság, mostantól azonban, ha valakit külföldön tiltanak el a vezetéstől, annak a hazájában is bevonhatják a jogosítványát - írja az Infostart.

Az EU-nak továbbra is az a célja, hogy 2050-re nullára csökkentse a közúton történő halálos, illetve súlyos sérülésekkel járó közúti balesetek számát. Az eddigi szabályok azonban nem bizonyultak hatékonynak, ezért döntöttek a radikálisabb módszerek mellett.

Az új jogszabály lényege az, hogy ha valaki egy uniós országban súlyos közlekedési balesetet okozott, annak az otthonában is bevonható lesz a jogosítványa. A tagállamok kötelesek lesznek megosztani egymással a vezetstől eltiltott járművezetők listáját.

 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 7. kedd
Herman
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?