A Volkswagen 50 ezer munkahelyet szüntet meg, miközben a járműválasztékát is felére csökkenti.
Több tízezer forintot is spórolhatsz a kötelező biztosításon ezzel a trükkel: mindenkinek működik!
A november 2-án megkezdődött év végi kgfb-kampány első hetében a személygépkocsival rendelkező ügyfelek 32 800 forintos átlagdíjon kötöttek új szerződést, ily módon átlagosan 29,6 százalékkal alacsonyabb díjat kell fizetniük, mint amennyiért a meglévő biztosítójuknál folytatni tudták volna jelenlegi szerződésüket.
Az év végi kampányban érintett több mint 400 ezer személyautó üzemben tartói december 1-jéig választhatnak, hogy új kötelező biztosításra váltanak, vagy pedig jelenlegi szerződésüket folytatják a következő évben is.
Ennek eldöntésében kiemelt szerepe van a meglévő biztosító által a következő évre megajánlott, úgynevezett indexdíjnak, amit a január 1-jei évfordulóval szerződőknek törvényi előírás alapján november 11-ig, vagyis a mai napig meg kell kapniuk. Ez az a díj, amihez képest a többi biztosító ajánlatát hasonlítani tudják.
Annak az érintettnek, aki ma sem kapja meg a díjértesítőt, érdemes mielőbb kapcsolatba lépni biztosítójával, vagy a szerződésben közvetítő alkuszával – Fontos tudni ugyanakkor, hogy aki e-kommunikációs kedvezménnyel kötötte meg a szerződését, már ne postai levélben, hanem e-mailben várja ezt a dokumentumot is.
– javasolja dr. Kozma Gábor, az Insura.hu vezérigazgatója.
A biztosításközvetítő n keresztül lezajlott eddigi megrendelések szerint a biztosításukat lecserélők átlagosan 32 800 forintos éves díj mellett kötötték meg új szerződéseiket (ez az érték csaknem megegyezik a tavalyi kampány elején tapasztalt átlagdíjjal), miközben biztosítójuk átlagosan 46 600 forintos indexdíjat ajánlott számukra,
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
vagyis az eddigi váltók közel 14 ezer forintot, mintegy 30 százalékot spórolhattak.
Fontos azonban tudni, hogy nem számíthat mindenki ekkora arányú kedvezményre, ha váltani akar. A díjak alakulása az egyes díjazási szegmensekben nagyon eltérő mintát követhet: lesznek olyanok, akik csak minimális díjcsökkenést érhetnek el egy átszerződéssel, sőt, olyanok is, akiknek jövőre mélyebben kell majd a zsebükbe nyúlniuk, mint idén (különösen akkor, ha az elmúlt év során káreseményt okoztak). Ezért minden érintett autósnak ajánlott összehasonlítani az egyes biztosítók kínálatát a következő hetek során.
Az eddigi szerződésváltók csaknem 75 százaléka a kgfb-vel foglalkozó tucatnyi biztosító közül három szereplőnél: a Genertelnél, a Signalnál, valamint a Generalinál kötötte meg az új biztosítását. Az ügyfelek 90 százaléka az éves díjat egyösszegben fizeti be, a negyedéves lehetőséget mindössze 7, míg a félévest 3 százalékuk választotta. Az ügyfelek 84 százaléka az elektronikus fizetési módok valamelyikével (átutalás, bankkártya, inkasszó) egyenlíti ki biztosítási számláját, a csekket kérők aránya mindössze 16 százalék.
Húzós időszak vár a magyar autósokra: komoly összeget bukhat, aki ezt az egy dolgot benézi az utakon
2025-ben több mint 7700 nagyvadat ütöttek el gépjárművel Magyarországon, ami 16 százalékkal haladja meg az egy évvel korábban regisztrált 6650-es értéket.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.






