A gázolajpiacon tapasztalható súlyos hiány és a rekordmagas árak akár 2027 második feléig is elhúzódhatnak.
Kiderült, miért lehetetlenség, hogy a magyar állam minden középiskolásnak ingyen biztosítsa a jogosítvány megszerzését: az egyfelől brutális terhet róna a költségvetésre, de oktató sem lenne elég hozzá.
Ötezer oktató 30-60 órában megközelítőleg 100 ezer fiatalnak (a 17-19 év közötti korosztály létszáma ugyanis évente 110-150 ezer fiatal lehet), nagyjából fél év alatt tudná a jogosítvány megszerzését biztosítani, de akkor senki mást nem tudnának oktatni. Ráadásul a költségvetésnek 70-100 milliárd forintba kerülne az egész – közölte Böröcz Mátyás, a Magyar Autósiskolák Szövetségének országos elnöke a Portfolió azon kérdésére, hogy miért lehetetlenség, hogy a magyar állam minden középiskolásnak ingyen biztosítsa a jogosítvány megszerzését.
Az igazságügyi miniszter március 14-én jelentette be, hogy szeptember 1-jétől a magyar állam ingyenesen biztosítja a jogosítványt a középiskolásoknak, majd később visszavonta ezt az ígéretet.
A Portfolio cikkéből kiderült az is, hogy a kormányzat terveinek megvalósításához oktató sincs elég, közülük ugyanis sokan elmentek buszt vezetni azóta, hogy a tömegközlekedési cégeknél megnőttek a fizetések.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







