Az üzemanyag-ellátás nehézségei miatt Svájcban már azt is vizsgálják, hogy 80 km/órára csökkentsék az autópályákon megengedett legnagyobb sebességet.
Közel 3,3 millió darab – 2023-ra váltott – éves autópálya-matrica érvényessége jár le 2024. január 31-én éjfélkor. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) adatai szerint ezek mintegy 20 százaléka országos és 80 százaléka vármegyei érvényességű. A 2023-as éves matricák 88 százalékát személygépjárművekre (D1 díjkategória) vásárolták a közlekedők. Január 31-dike – a tavalyi éves matricák lejárata mellett – a korábban igénybe vett mentességek és kedvezmények megújításának határideje is egyben.
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) adatai szerint az utazóközönség a tavaly decemberi előértékesítés keretében és idén január 28-ig valamivel több mint 1,3 millió darab éves e-matricát vásárolt, aminek 28 százaléka országos, 72 százaléka pedig vármegyei jogosultság. A darabszámot tekintve ez azt is jelenti, hogy a tavalyi évre vásárolt évesmatrica-mennyiség több mint a felét (60 százalékát) még nem vették meg a közlekedők az idei esztendőre.
Azoknak, akik ezt még nem tették meg, és rendszeresen használják a hazai díjköteles gyorsforgalmi utakat, már kevesebb, mint két napjuk van az idei éves autópálya-matricájuk beszerzésére, ugyanis a 2023-as éves jogosultságok 2024. január 31-én éjfélig használhatóak.
Tapasztalataink szerint egyébként az éves pályamatricák megvásárlását nagyon sokan hagyják január utolsó napjaira: 2022-ben 235 ezer, 2023-ban pedig mintegy 300 ezer darab éves (országos és vármegyei) autópálya-matricát vásároltak az úthasználók a hónap utolsó három napján.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, december 1-től vásárolhatók meg az éves autópályamatricák, amelyek ára átlagosan 18 százalékkal emelkedett. 230 kilométerrel több útszakasz válhat fizetőssé, például az M0-s, de Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is fizetni kell majd egyes gyorsforgalmi utakon. Az autopalyamatrica.hu szerint az autósok mindinkább az online vásárlásra térnek át és egyre népszerűbbek az országos, illetve a vármegyei matricák.
A január 31-dike az úthasználati díjfizetéshez kapcsolódó mentességek és kedvezmények megújítása szempontjából is fontos dátum, ugyanis a tavalyi évben benyújtott kérelmek érvényessége szintén ezen a napon jár le. A szükséges kérelmet a közlekedési igazgatási hatósághoz (járási hivatal, kormányablak) kell benyújtani.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A mentességi körbe olyan járművek tartoznak, mint például a hazai rendvédelmi szervek által üzemben tartott, vagy a megkülönböztető jelzés használatára jogosult gépjárművek. A kedvezményt, azaz a részleges díjmentességet pedig a nagycsaládosok és a mozgáskorlátozottak vehetik igénybe. Utóbbi esetben az arra jogosultak a D2 díjkategóriába tartozó járművükkel D1 díjkategóriájú pályamatrica megváltásával használhatják a hazai e-matrica-díjköteles gyorsforgalmi úthálózatot.
Fontos tudni, hogy a január 31-i határidő csak a nagycsaládosokat érinti, mivel a mozgáskorlátozottak esetében nem szükséges a bejelentést évente megújítani.
E-matrica vásárlásához társaságunk ez alkalommal is saját nemzetiutdij.hu oldalát ajánlja, ahol a jogosultságot biztonságosan, néhány kattintással, és az online vásárláshoz általában kapcsolódó pluszköltség nélkül lehet beszerezni. Ráadásul a regisztrált felhasználók esetében a kettős vásárlást is segít megelőzni az oldal: e-matrica vásárláskor figyelmezteti a felhasználót, ha az adott járműre vásárolni kívánt e-matrica időbeli vagy területi átfedésben van a járműre korábban váltott érvényes e-matricával.
Bejelentette Magyar Péter: jön a szigor az elektromos rollerekre, életkori korlátozást is bevezetnek
A szabályozás a teljesítményük alapján két csoportra osztja a járműveket: a legfeljebb 25 km/órás sebességre képes, kis teljesítményű rollereket 14 éves kortól lehet majd vezetni.
Megindul a drágulás a hazai kutakon: brutális áremelés jöhet egy héten belül a benzinnél, gázolajnál
Hetekig nem változtak az üzemanyagárak, a következő időszakban a benzin akár 10, a dízel pedig 20 forinttal is drágulhat literenként.
Rossz hír a fővárosi autósoknak: lezárják az egyik legforgalmasabb felüljárót, óriási dugók jöhetnek
Október 26. és 28. között burkolatjavítás miatt lezárják a Hungária körúti felüljáró külső sávját az M3-as autópálya bevezetője felé vezető oldalon.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







