6 °C Budapest
Happy male driver carefree holding steering wheel of rented car with hands while driving along city street.

Súlyos dolog derült ki az autóvezetőkről: ez nagyon veszélyes, mégis sokan itt hibáznak

2023. április 15. 20:04

A fáradtság lehet az egyik legnagyobb veszély, amellyel a járművezetők szembesülnek az úton. Ez okozza az összes baleset 20 százalékát az Egyesült Királyságban, és évente akár 300 ember hal meg azért, mert egy sofőr elalszik a volánnál – írja a Közlekedésbiztonság egy brit flottakezelő cég közleménye alapján. Ezek a balesetek különösen veszélyesek, mivel az alvó vezető fékezés nélkül rohan bele az akadályba. Évente 4 ezer ember hal meg Európában az álmos sofőrök miatt, százból hét sofőr elbólintott már a volánnál.

Egy friss felmérés szerint a sofőrök 7 százaléka szundikált el vezetés közben az elmúlt évben. A kutatások kimutatták, hogy hasonlóság mutatkozik a fáradtság és az alkoholos állapot között. Mindkét hatás azt eredményezi, hogy a sofőr nem vesz tudomást a korlátozott képességeiről. A megkérdezett vezetők jelentős része teljesen frissnek gondolta magát akkor is, amikor már majdnem lecsukódott a szeme.

Az alvással kapcsolatos események 40 százaléka haszongépjárművel kapcsolatos - írja a lap. Kutatások kimutatták, hogy a kisteherautó-vezetők leginkább hajnalban (2 és 6 óra között) és kora délután (14 és 16 óra között) alszanak el a volánnál. Éppen ezért fontos, hogy bármennyire is sürgős a fuvarok célba juttatása, rendszeres szüneteket iktassanak be.

Évente 4 ezer ember hal meg Európában a sofőr fáradtsága miatt és az ilyen balesetek háromszor nagyobb eséllyel okoznak halált vagy súlyos sérülést. Az is kiderült, hogy egy autósnak 13-szor nagyobb az esélye a fáradtsággal összefüggő ütközésekre kora reggel, mint a nap más részében.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 29. 20:58
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom