32 °C Budapest
A parking lot with charging stations for electric cars.

Súlyos tévhit terjed az elektromos kocsikról: sok autós ezért bizonytalanodik el vásárláskor

MTI
2022. május 18. 18:01

A hatótávolság után a legnagyobb aggodalmat az akkumulátorok élettartama jelenti azoknak, akik fontolgatják, hogy elektromosra cserélik hagyományos üzemű autójukat: a Jövő Mobilitása Szövetség szakértői szerint azonban feleslegesen, mivel megfelelően töltve egy akkumulátor akár két-háromezer ciklust is kibír a teljesítmény csökkenése nélkül, 10-15 éves folyamatos használattal.

A szakértők szerint a hatótávolság és az akkumulátorok élettartamának növekedése hozzájárul az elektromos autók elterjedéséhez is, 2022 első negyedévében már 15 százalékkal több elektromos autó - 24 795 - futott a hazai utakon, mint tavaly év végén: s bár a növekedési ütem erősebb, mint 2020 és 2021 azonos időszakában volt - 10,6 százalék -, mivel egyelőre nincs hír a korábbi évek elektromosgépjármű-beszerzési támogatási gyakorlatának idei folytatásáról, egyelőre bizonytalan, hogyan alakul a következő negyedévek növekedési üteme.

A szövetség közölte azt is, míg a tisztán elektromos autók első elérhető modelljei téli viszonylatban még csak 100 kilométer körüli hatótávolságúak voltak, addig ma már sokkal inkább a 200-300 kilométeres hatótáv mondható átlagosnak. Az előrejelzés szerint egy-két éven belül pedig, a modellkínálat folyamatos és jelentős bővülése mellett, már a 300 kilométer feletti hatótáv lesz átlagosnak mondható.

A szövetség közleménye szerint, bár a használat következtében minden akkumulátor hatékonysága romlik, az autógyártók ma már 7-10 éves garanciát adnak rá, miközben egy ma megvásárolt elektromos autó akkumulátorának várható élettartalma már jóval inkább a 20 évhez közelít, és az autót is túlélheti: az Egyesült Nemzetek Európai Gazdasági Bizottsága által 2022-ben elfogadott javaslata alapján még 160 ezer kilométer megtétele után is, vagy az autó 8 éves életkoráig biztosítaniuk kell a kapacitásuk legalább 70 százalékát az akkumulátoroknak.

A szövetség szerint téves az a nézet is, miszerint minél többet használják az elektromos autót, akkumulátora annál nagyobb mértékben veszít teljesítményéből. Ezzel szemben az elavulás (degradáció) és a kapacitáscsökkenés sokkal jobban változik a hőmérséklet és a töltési sebesség miatt, és az sem igaz, hogy akik napi 10-15 kilométer tesznek meg egy nap elektromos autójukkal, azok számára ajánlott állandóan tölteni.
Közölték: annak ellenére, hogy hideg időben az akku kapacitása kisebb és így az autóval megtehető távolság is mérséklődik, mégis, az akkumulátor felmelegedése jobban csökkenti az élettartamát, akár az időjárás, akár a gyors töltés miatti felmelegedés hatására. Ezért

előnyösebb az az elektromos autótípus, ami temperálja az akkumulátort, és ha kell hűti, illetve fűti.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Fontos, hogy ha hosszabb ideig nem használják - több hétig - az autót, akkor a mai lítium akkumulátorokat 50 százalék körüli töltöttséggel állítsák le, és az se induljon el teljes töltöttséggel otthonról, aki rögtön lejtős úton közlekedik, mert itt az autó folyamatosan visszatölt - figyelmeztetnek.

A Jövő Mobilitása Szövetség szakértői arra is felhívták a figyelmet, hogy az elektromos autó akkumulátorának élettartamát negatívan befolyásolja, ha a cellákat gyakran lemerítik, majd teljesen feltöltik: a gyártók általában azt javasolják, hogy csak 80 százalékig töltsék az akkumulátort, és soha ne engedjék teljesen lemerülni. Közölték, az akkumulátor élettartamát alapvetően befolyásolja a gyakori gyorstöltés is, mivel ilyenkor jelentősen megemelkedik az akkumulátor belső hőmérséklete, ami hosszabb távon károsítja a cellákat.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ezzel robbantana bankot rengeteg magyar: sokan nem is ismerik, pedig milliók múlhatnak rajta

A startolásnál a magyarok mindössze 10-15 százaléka ismerte a közösségi finanszírozás lényegét, és sokan még mindig összekeverik ezt a fajta támogatást a jótékonykodással.

5 érv amellett, hogy vásárlóként miért válaszd a közösségi finanszírozást

Békebeli személyesség, XXI. századi technológia - a közösségi finanszírozás közel sem olyan újkeletű fogalom, mint azt gondolnánk.

Csendes gyilkostól rettegnek a magyarok: van ok a félelemre, a génjeinkben lapulhat a kór

A szorongás nem alaptalan, hiszen Magyarország évek óta rosszul szerepel a rákkal kapcsolatos halálozási listákon.

Elképesztő, mire szórják a magyarok a pénzt: úgy vesszük ezeket, mint a cukrot

Akár esküvő, akár születésnap, a magyarok imádnak ajándékozni. Ajándékot pedig egyre többen online vásárolnának.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. július 4. hétfő
Ulrik
27. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?