November 1-jétől új uniós vámszabályok lépnek életbe az EU-n kívülről érkező csomagokra.
Akár másfél-két hónapot is várni kell egy uniós országból behozott használt autó honosítására a kormányhivatalok alá tartozó vizsgaállomásokon. A Magyar Autóklub is beszállt az ügymenetbe, ők 3-5 napon belül tudnak időpontot adni honosításra.
Jelentősen túlterheltek a kormányhivatalok alá tartozó vizsgálóállomások, akár másfél-két hónapot is várni kell egy uniós országból behozott használt autó honosítására - írta az rtl.hu. Ebben hozott változást egy éve egy törvénymódosítás, amely alapján a Magyar Autóklub is végez honosítást.
A módosítás értelmében ugyanis a vizsgálóállomások mellet olyan szervezetek is beszállhatnak a külföldi autók honosításába, amik országos lefedettségű vizsgaállomásokkal bírnak, vagyis minden megyében van legalább egy ilyen telephelyük.
Az Autóklub tavaly tavasszal kapta meg ezt a minősítést az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól. A portál forrása szerint az ITM-ben felismerték, hogy valamit kezdeniük kell a vizsgaállomásokon lévő ügymennyiséggel, a hosszú várakozási idő miatt régóta érzékelhető volt a feszültség.
Az Autóklub 44 állomása közül a szolgáltatás 32 helyen érhető el, azonban a maradék telephelyek is csatlakozni fognak, amint megkapják az illetékes kormányhivatal engedélyét. A tapasztalatok pozitívak: az Autóklub 3-5 napon belül tud időpontot adni honosításra.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







