A Budapest Parkkal együttműködésben létrejövő színpadon öt napon át a magyar könnyűzene színe-java fellép.
Felújítás miatt szombattól megváltozott útvonalon közlekednek a buszok a XI. kerületi Október huszonharmadika utca környékén - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK. Az érintett szakaszon november 15-ig forgalomkorlátozásra is számítani kell - áll a közleményben. Pályakarbantartás miatt változik a gödöllői (H8-as), a csömöri (H9-es), valamint a ráckevei (H6-os) HÉV közlekedése is szombaton és vasárnap.
A tájékoztatás szerint az Október huszonharmadika utcát és az Irinyi József utcát a Fehérvári út és a Bogdánfy utca között újítják fel. A munkálatok több ütemben zajlanak majd. Az átépítés várhatóan 2022 júliusában fejeződik be. Az első ütemben a Petőfi híd felé vezető oldalt zárják le a Fehérvári úttól a Bercsényi utcáig, közműépítés miatt. A forgalmat a Bocskai út felé vezető útra terelik át. Emellett lezárják az Irinyi József utcában a külső sávot a Budafoki út és a Bogdánfy utca között. A szombaton kezdődő átépítés több járatot is érint, ezzel kapcsolatban tájékozódni a BKK honlapján, illetve a BKK FUTÁR alkalmazást használva lehet.
Pályakarbantartás miatt változik a gödöllői (H8-as), a csömöri (H9-es), valamint a ráckevei (H6-os) HÉV közlekedése szombaton és vasárnap, a vonalakon pótlóbuszok járnak majd - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A H8-as HÉV csak Kerepes és Gödöllő, Szabadság tér között jár a hétvégén, az Örs vezér tere és Kerepes között a H8-as (a kistarcsai kórház érintésével) és a H8A (az Auchan Liget érintésével) pótlóbuszokkal lehet utazni. Emellett pótlóbusz jár majd Gödöllő, Szabadság tér és Gödöllő állomás között is, H8-as jelzéssel - ismertették.
A H9-es HÉV helyett a teljes vonalon - az Örs vezér tere és Csömör között - a H9-es pótlóbusz jár, amely Cinkota-alsót nem érinti. A H6-os HÉV szombaton és vasárnap csak Soroksár, Hősök tere és Ráckeve között jár pályakarbantartás miatt. A Közvágóhíd és Soroksár, Hősök tere között a H6-os pótlóbusszal lehet utazni.
Fájdalmas búcsú: végleg elkaszálja legendás csúcsmodelljét az Audi, elképesztő, mi veszi át a helyét
Az Audi utód nélkül kivezeti a piacról eddigi csúcsmodelljét, az A8-at, amelynek szerepét a hamarosan érkező Q9 veszi át.
Így csapják be azokat, akik használt autót vásárolnak: rengeteg magyar futhat bele a drága átverésbe
A használtautó-vásárlás sokak számára komoly pénzügyi döntést jelent, ugyanakkor jelentős kockázatot is hordoz.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







