A járművek fedélzeti rendszerei rögzítették a katonák be- és kiszállását, a helyszínek közötti csapatszállítást, valamint a katonai létesítményeknél használt beléptetőkódokat is.
Felcserélt közlekedési tábla szedi áldozatait: már kemény baleset is történt miatta, itt nagyon kell figyelni
Ismeretlen tettesek közlekedési táblákat cseréltek fel a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tunyogmatolcson, rendkívül balesetveszélyes helyzetet teremtve. Bár a jelzéseket azóta visszatették az eredeti helyükre, az ügyben rendőrségi nyomozás indult, a felelőtlen elkövetők pedig akár többéves börtönbüntetésre is számíthatnak - jelentette az ATV.
A rongálók többek között egy stoptáblát cseréltek ki gyalogos-átkelőhelyet jelző táblára, valamint forgalomkorlátozó jelzéseket is áthelyeztek. Kovácsné Demeter Tünde polgármester hangsúlyozta, hogy a felelőtlen akció könnyen tragédiához vezethetett volna. A település hídja ugyanis egysávos, és súlykorlátozás is érvényben van rajta, így a főútról oda lekanyarodó járművek számára elengedhetetlen az elsőbbségi szabályok egyértelműsége.
A váratlan változást a környéken közlekedő sofőrök már kora reggel észlelték. Veres Gyula fuvarozó elmondása szerint a kamionosoknak komoly gondot okozott a megtévesztés, mivel a negyventonnás járművekkel közlekedő vezetők többször is hirtelen fékezésre kényszerültek, miután váratlanul szembesültek a megváltozott, logikátlan forgalmi helyzettel - jelentette az ATV.
Lakatos Olivér ügyvéd szerint pusztán a szerencsén múlt, hogy nem történt súlyos baleset. Kiemelte, hogy a tettesek cselekménye a rongálás mellett a közlekedés biztonsága elleni bűncselekményt is kimerítheti. Amennyiben a rendőrség azonosítja az elkövetőket, a pontos minősítéstől függően akár háromtól öt évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatják őket.
Bár Tunyogmatolcson működik térfigyelőkamera-rendszer, a polgármester rámutatott, hogy lehetetlen minden területet folyamatosan szemmel tartani. Ráadásul nem ez volt az első eset, hogy közlekedési tábláknak nyoma veszett vagy áthelyezték azokat a településen. A rendőrség nagy erőkkel keresi az elkövetőket.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







