10 °C Budapest

Rekordsok használtautó cserélt gazdát az utóbbi időben: ez volt a legnépszerűbb márka

2020. október 19. 12:30 2 perc

Sosem volt még akkora forgalma a hazai használtautó-piacnak, mint az idei harmadik negyedévben: csaknem 212 900 használt, belföldön regisztrált személyautó cserélt gazdát ebben az időszakban. Ez 1,6 százalékkal haladja meg a korábbi csúcsot, amit 2019 utolsó negyedévében regisztráltak.

Az adatok azt mutatják, hogy a piac az elmúlt hónapokban jórészt kompenzálta a tavaszi járványügyi korlátozások miatt bekövetkező forgalomkiesést. Már június óta rendre magasabb volt a forgalom, mint egy évvel korábban, és ennek köszönhetően az első kilenc hónapban regisztrált adásvételek száma már csak 2 százalékkal marad el a tavalyi rekordév hasonló időszakának szintjétől.

A piacon megforduló leggyakoribb márka az idei év eddigi részében is az Opel volt (12,2%), miközben a Volkswagen megerősítette második helyét (10,2%), őket a Suzuki követte (9,0%). A további helyeken a Ford és a BMW található, az öt márka együttesen a teljes forgalom 46 százalékát tette ki. 

A járványhelyzet az elmúlt hónap során jelentősen romlott, így csökkent az esélye annak, hogy a hazai használtautó-piac forgalma éves szinten is elérje a tavalyi rekordot, ami 808 ezer használt személyautó adásvételét jelenti 

 - magyarázza Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója, majd hozzátete, "ha nem vezetnek be a piaci tevékenységeket korlátozó ismételt járványügyi intézkedéseket, a piaci szereplők egy része óvatosságból a nélkül is az autócsere elhalasztása mellett dönthet."

A bizonytalanság ugyanakkor az érdeklődők egy részét az újautó-piacról a használtautó-piac felé tereli, aminek forgalomnövelő hatása van. Ezért a JóAutók.hu várakozása szerint éves szinten 780-800 ezer közötti számú használt személyautó cserélhet gazdát idén, ezzel pedig 2020 lehet a második legaktívabb év a hazai használtautó-piac történetében.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Magyarországon az idei év első kilenc hónapjában összesen 586 500 belföldi személyautó átírása zajlott, ami 2 százalékkal marad el az előző év hasonló időszakában regisztrált 599 000-es mennyiségtől. Ugyanebben az időszakban az újautó-eladások száma 90 092 volt, ami 22 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbi 115 105-ös értéknél.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?