Tényleg a drágább a jobb? Csúnyán elbuktak a teszten ezek az autós kiegészítők

2019. július 20. 16:02 3 perc

Újabb teszttel rukkolt elő a német autóklub (ADAC), akik ezúttal azt vizsgálták, hogy a piacon kapható autós kerékpárszállítók közül melyik a legjobb.

Újabb teszttel rukkolt elő a német autóklub (ADAC), akik ezúttal azt vizsgálták, hogy a piacon kapható autós kerékpárszállítók közül melyik a legjobb. Emellett a szakértők arra is kíváncsiak voltak, hogy tényleg számít-e az ár: jobbak-e a drágább modellek a többinél. Az vizsgált bicajszállítók átlagára 500 euró (162 ezer forint) volt: ezek közül a legdrágább az Uebler i31-es modell volt, amit 698 euróért, átszámolva 227 ezer forintért lehet megvásárolni. A legolcsóbb, 215 eurós (70 ezer forintos) Bullwing SR3 volt. Összességében öt modell kapott "jó" minősítést, négyet "kielégítőnek" értékeltek, és csak kettő került a legrosszabb kategóriába.

Már az elején gond volt

Az ADAC szakemberei azt is megvizsgálták, hogy milyen nehéz összerakni az egyes modelleket, majd pedig felszerlni őket a kocsi hátuljára. A Bullwing és a Menabo termékét kb. egy óra volt összeszerelni, a Thule biciklitartójánál pedig a tartókeret felszerelése vett igénybe sok időt. Az Uebler és a Yakima pozitív csalódást okozott a németeknek: állításuk szerint "csak ki kellett csomagolni", aztán pár perc szerelés után már biztonságosan el is lehet indulni.

Megjegyezték azt is, hogy a Norautó, a Bullwing és a Menabo biciklitartók egyikében sem volt megfelelő védelem a kábeleknek, így azok könnyebben sérülhetnek meg. Ezen felül a három említett tartó - és a Westfalia - csatlakozóvezetékét nem lehet rögzíteni, ha a kerékpárszállítót esetleg levennénk a kocsiról - a lengedező vezeték pedig elég idegesítő tud lenni.

Súlyproblémák

Fontos megmérni a bicikliszállító súlyát is, hiszen az autó terhelhetőségét nem szabad túllépni - tehát minél könnyebb egy-egy kerékpárhordó, annál jobb. A legkönnyebb modell az Uebler volt, 16,4 kilóval, a Westfalia, a Bosal és az Eufab 23 kilós súlya is elfogadhatónak mondható, ám az Mft kerékpárszállítójának 30,6 kilós tömege már komoly aggályokat vethet fel.

Emellett az ADAC tapasztalatai szerint a gyártók hiányosan adják meg a biztonsági utasításokat: ebben a tekintetben a Westfalia volt a legjobb, ellenben a Menabónál semmilyen instrukciót nem adtak.

Ezeket nézték még

A szakértők három tényező alapján hozták össze a végső értékelést. A tervezés vizsgálatakor (az összes pont 20%-a) azt nézték meg, hogy milyen minőségű anyagokból készültek a bicikliszállítók, és a többi mellett az összecsukhatóságot, praktikusságot is pontpzták. A kezelhetőség (az osztályzat 50%-a) tesztelésekor arra voltak kíváncsiak, hogy milyen bonyolult összerakni a különféle kerékpártartókat, mennyire bonyolult a használati utasítás, mennyire könnyű feltenni és rögzíteni a bicikliket.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A biztonság is fontos szempont volt a teszten (a végső pontszám 30%-át tette ki), itt főképp azt vizsgálták, hogy hogy viselkedik a bicikliszállító fékezéskor, és egy hátultól érkező ütközést is szimuláltak.

És akkor lássuk a végső pontszámokat! Az ADAC rendszerében minél alacsonyabb a pontszám, annál jobb értékelést kapott az adott kerékpárszállító. Íme a pontszámok:

  • Uebler i31 - 1,9 pont
  • Thule VeloSpace XT3 - 2 pt.
  • Eufab Premium 3 - 2,3 pt.
  • Bosal Traveller III - 2,3 pt.
  • Yakima FoldClick 2,5 pt.
  • Artea Strada Sport M3 - 2,6 pt.
  • Westfalia Bikelander - 2,8 pt.
  • Norauto Rapidbike 3P plus - 3 pt.
  • Mft BlackPower - 3,5 pt.
  • Menabo Alphard Plus - 3,6 pt.
  • Bullwing SR3 Plus - 3,8 pt.

Az összegzésben az ADAC is emlékeztet, hogy a legjobban a legdrágább Uebler teljesített, és a legolcsóbb Bullwing végzett az utolsó helyen - a biztonságra a legrosszabb osztályzatot kapta. Ugyanakkor voltak olyan közepes árkategóriás termékek (mint az Eufab, vagy a Bosal), amelyek remekül teljesítettek.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 7. 19:18
Agrárszektor  |  2026. november 7. 20:02