14 °C Budapest

Kiderült: ennyiért haknizik Tóth Gabi, Vastag Csaba és Kis Grófo

2019. január 4. 11:33

Folytatódik sorozatunk, amelyben népszerű, pénzzel kapcsolatos Google-keresési javaslatokat válaszolunk meg. Ezúttal azok a találati javaslatok kerültek újfent sorra, melyeket a kereső akkor dobott fel, ha beírtuk, hogy "mennyiért".

Amikor a Google keresőjébe begépelünk betűket vagy szavakat, akkor a keresőmotor már megpróbálja kitalálni, hogy mire is akarunk majd rákeresni és keresési javaslatokat mutat meg nekünk a keresőmező alatt. Ezek a javaslatok a már begépelt keresési töredék illetve korábbi keresések alapján állnak össze. Jó példa arra, hogy folyamatosan változnak a keresési javaslatok ugyanarra a szerkezetre, hogy egyszer már megválaszoltuk a "mennyiért" összetétel által kidobott javaslatokat, de akkor szinte teljesen más volt a lista.

Mutatjuk, mit dob ki most a kereső:

Forrás: Google


Nézzük tehát a válaszokat, az eddigi hasonló cikkeinket ide kattintva találod.

Mennyiért lehet számlát venni?

Számlát vásárolni természetesen teljesen illegális, ugyanakkor aki ebben az országban él, az tudja, hogy létező gyakorlatról van szó. Az azóta már bezárt Józsefvárosi Piac bejáratánál is hangosan kínálták a számlákat, a Tények egyik 2 évvel ezelőtt készült riportjának beszámolója szerint akkor 1000 és 4000 forint közötti összegért. A számla ráadásul előre le volt bélyegezve, egy működő kft. bélyegzőjével. Manapság illegálisan a kiállított összeg 8-10 százalékáért lehet számlát venni. Azonban sokkal könnyeb lebukni vele, mint hinnénk.

Aki nem elég körültekintő és rásóznak egy ilyet, annak súlyos következményekkel kell szembenéznie, zárolhatják a bankszámláját, de milliós bírságot és büntetőeljárást is kaphat a nyakába. A hamis számlák ügye amúgy a rendőrségi ügy, a NAV akkor nyomoz, ha valaki felhasználja azokat

- derül ki a riportból. Még napjainkban is kifizetődő és kényelmes megoldás a cégeknek a hamis számlák gyártása, mivel gyakorta mindenféle gazdasági tevékenységet nélkülözve, pusztán az adóhatóságtól visszaigényelt összegekből kedvező jövedelemhez juthatnak.

Mennyiért temet a pap?

Egyre többen, főleg az idősebb korosztályból már jó előre takarékoskodni kezdenek, hogy megkíméljék gyermekeiket a kiadástól. A fővárosban akár 600 ezer forintba is kerülhet egy sírhely megváltása, úrnafülke viszont már 3900 forintért is váltható. Ezzel összhangban a koporsó-árak is jóval az urna-árak felett járnak.

Ehhez jön még a papnak fizetendő összeg, mely országrészenként, egyházanként is változik, a négy bencés plébánia teetőiben már 15 ezer (kántor nélkül) vagy 25 ezer (kántorral) forintért is elvállalják, a harangozásért plusz ezer forintot kell fizetni. Szegeden a pap és a polgári szónok is 12 500 forintba kerül.

Mennyiért burkolnak?

Aki ma talál egy jó burkolót Magyarországon, pláne Budapesten, az szerencsésnek mondhatja magát, hiszen sok szakember hagyta itt az országot több ezer eurós nettó fizetés, biztos megélhetés, állandó pénzügyi problémáktól mentes élet reményében. Mindez szuperül hangzik, ráadásul nem is túl nehéz elhelyezkedni manapság külföldön.

Beszéltünk idén olyan burkolóval is, aki Németországban helyezkedett el, és egyáltalán nincs oka panaszra: elmondása szerint a mestervizsga előtt 710-780 ezer forint körüli összeget keresett, majd miután megszerezte a papírt, már nagyjából havi 900 ezer forintot visz haza.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az itthonmaradottak éppen ezért megkérik a munka árát, a böngésző szerint fővárosban legkevesebb 4500 forint/négyzetméter áron dolgoznak, vidéken kicsit olcsóbban, 3500 forint/négyzetméterért.

Mennyiért vegyek autót?

Egy autó megvásárlása nagy, komoly döntés, ami sok előkészületet igényel, hiszen jó esetben éveken keresztül fogjuk hajtani a családi batárt. A magyarok inkább a használt kocsikat preferálják, no de abból sem mindegy, hogy milyen időset veszel. Az biztos, hogy amint kigördült gyárból, rögtön csökkenésbe kezd az autó piaci értéke - nem is kicsit. No, de mikor csökken annyit, hogy megérje megvenni?

Összességében megtudtuk, hogy a legérdemesebb 4-5 éves autót venni, ugyanis ekkor a kocsi még viszonylag új, mégis az áruk átlagosan az új ár háromnegyedére esik vissza. A gépkocsik értéke egyébként nagyjából 8-9 éves korukra feleződik meg. Egy 20 éves kocsi pedig az eredeti árának nagyjából 10 százalékáért lehet eladni - derült ki a hasznaltauto.hu Pénzcentrumhoz eljuttatott adataiból.

A vizsgált négy autógyártó modelljei (Ford, Opel, Skoda, Volkwagen) például 1 éves korukban átlagosan 5 643 083 forintért árulták a Használtautón, a 2 éveseket csupán 27 ezerrel olcsóbban, viszont a kocsik 4 éves korukrban már átlagosan csak 3 903 190 forintba kerültek, az ötödik évre pedig 3 367 900-ba. Máris spórolták több mint másfél milliót, és azért valljuk be, bár nyilván akadnak leharcoltabb darabok is, de azért egy 4-5 éves autó sem számít annyira öregnek, akár még 10-15 évig is kiszolgálhatja a családot.

Finanszírozást keresel?
Nem kell feltétlenül egyben leszurkolnod az új kocsi árát, a Pénzcentrum autóhitel kalkulátorával például könnyen kiszámolhatod, milyen feltételekkel kaphatsz kétmillió forintos kölcsönt egy kocsira! A CIB Bank már 40 436 forintos havi törlesztővel kínál ilyen kölcsönt 8,17 százalékos THM-el, 60 hónapra. Nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen Bank 40 505 forintos törlesztőt kínáló ajánlata sem, amelyben a THM 8,97 százalék.  A Budapest Bank havi 42 600 forintos törlesztővel ad neked 2 millió forintot, 10,5 százalékos THM-re. További ajánlatokért keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát!

Mennyiért cserélnek ablakot?

Már egy egyszerű ablakcserével és hőszigeteléssel is akár évi 3 millió forintot takaríthatnak meg egy társasház lakói, ami háztartásonként 100 ezer forintot jelent. Ráadásul, ha az adott ingatlan ezáltal jobb energetikai besorolásba kerül, a lakás piaci értéke is jelentősen növekszik, és adott esetben gyorsabban értékesíthető.

Egy ablak beépítése négyzetméterenként 4 ezer és 6 ezer forint között van. A költség emelkedik, hogyha ki is kell bontani az előző nyílászárót. Ez körülbelül plusz 2 ezer forintot jelent.

Mennyiért lépnek fel a magyar sztárok?

A Pénzcentrum korábban utána járt annak, hogy mennyibe kerül a hazai sztárokat elhívni egy-egy magánfellépésre, ezek alapján:

  • Tóth Gabi 370 ezer forint + áfáért vállal el egy 30 perces fellépést Budapesten,
  • Radics Gigi 50 perces fellépése 500 ezer forint + áfába kerül szintén fővárosban,
  • egy 60 perces Vastag Csaba fellépésért 390 ezer+áfát kell fizetnünk, a budapesti kiszállás 14 ezer forint + áfába kerül, ha pedig vidékre szeretnénk elhívni, akkor kilométerenként 140 forint+áfát kell kicsngetni,
  • Kis Grófot 280 ezer forint + áfáért csodálhatjuk 35 percig,

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem