30 °C Budapest

Ki nem találnád, mi a hamisítók legújabb slágerterméke: milliárdos a kár

MTI
2018. november 8. 08:30

Egyre nagyobb mennyiségben érkezik az országba életveszélyes minőségű autóalkatrész vagy más, gépjárműhöz köthető termék, jellemzően autódiagnosztikai eszközök, szoftverek - írja csütörtöki számában a Világgazdaság.


A NAV munkatársainak a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren 2008-ban még csak 31 esetben kellett intézkedniük emiatt, addig idén szeptember végéig már 374 alkalommal akadtak fenn ilyen árukat tartalmazó küldemények az ellenőrzéseken - mondta el a lapnak Leopold Róbert pénzügyőr őrnagy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és jövedéki szóvivője.

Tavalyelőtt 111, 2017-ben pedig 264 millió forintnyi hamis gépjárműipari termék behozatalát akadályozta meg a vámhatóság. Ez az összeg csak a harmadik országból az Európai Unióba érkező szállítmányokra vonatkozik, azonban számos esetben az országon belül bukkan hamisítványok nyomára a vámhatóság.

Korábban közúton próbáltak meg bejuttatni az országba hamis termékeket, ám az elmúlt években már elsősorban a NAV Repülőtéri Igazgatóságán kell intézkedni. Egyébként az EU más országaiban is az internetes kereskedelem és a postaküldemények lettek a hamisítás fő útvonalai.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Magyarországon évente 290 milliárd forint, vagyis az értékesítésből származó bevétel 12,2 százaléka esik ki közvetlenül a hamisított áruk miatt, és ennek tudható be mintegy tízezer hazai munkahely megszűnése is.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 4. péntek
Rozália
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 4. 14:31